utoljára szítom a tűzet...

lássátok táncom, pördülésem,

azután a lángok gőzölgő

örvénye vigyen. Engedem...

a feszített percbe égetem az életem,

örök billog ez. Egyedüli vagy,

 aki látta, szerette, zokogott felette...

mindent, mi voltam, akartam

elégetek ebben a tűzben és ne várj

ne láss, ne kiálts!

mint bénító varázspor

múlik és hullik a régi tavasz

rajzolj velem éjjeli arany zápor!

Fotó:Karádi Bad Zoltán

fShare

Tweet