Skype online coaching

Egyéni és kiscsoportos
online coaching Montorffy Lettivel

Előzetes időpont
egyeztetés szükséges:
+3670/6733331,
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
vagy skype üzenetben.

Keresés

Nofertiti álmai (Novellák)

A rovatban lélektani és metszet novellák olvashatóak.

Kép forrása: egyiptom.network.hu

"Jó szex 13 lépésben"

Nofertiti álmai

 

1. rész

Bandukolok a november végi, nyirkos 3 fokban és az jár a fejemben, hogy lehet-e, kell-e racionálisan, tudományosan úgy megírni egy posztot, hogy arra elsőre rácsapjon egy mindenre éhes szerkesztő. Megyek és cuppognak a talpam alatt a járdán az esőtócsák, ahogy belelépek és várok valami cukit és váratlant, amitől kisüt a nap. A szerkesztő ül a meleg szobában, kávéja a laptopja mellett. Akár blogger is lehetne de nem az. A bögréje vicces, az élete nem az. Szürke körülötte a november végi pillanat, ami hamarosan vészesen és nagyon unalmasan összeér egy december eleji pillanattal...

Hallom, hogy a macska nyávog, nem tudom, hogy szeretne bejönni vagy ki akar menni. Így az álom és az ébrenlét határán ezt sosem lehet tudni biztosan. Nem kelek fel, az álom visszaránt egy pillanat alatt.

A kávésbögre egy bohócfejjé változik, rémes a mosolya , mondhatni vészjósló. A szerkesztő rosszul lesz. Nem kap levegőt. Fuldoklik. Senki nem érti, mi baja lehet. Mentőt hívnak hozzá.

-Mi a panasza?- kérdezi a kissé elhízott, fókára emlékeztető mentőorvos

A szerkesztő nem válaszol, hiszen nem tud, mert éppen fuldoklik. Ehelyett a lehetőségekhez képest, szépen és szerényen néz. Az orvos újra felteszi a kérdést.

Ki akar nyírni, most már egész biztos - gondolja a szerkesztő. Semmi kétség. Látja, hogy betűelakadásom van, azért fuldoklom de ő akkor is makacsul  kérdez és nem segít.

Aztán kap egy injekciót, amitől hirtelen kék madarak röpködnek a fókafejű doki homloka körül és ezen elkezd röhögni. Na, ezt kellene valakinek most megírni!

-Doktor Úr-szólítja meg hóhérját a szerkesztő – Akkor én most mit tegyek?

-Ez egy szép kis pánikroham volt. Pihennie kellene, túlszerkesztette magát, Hölgyem! Semmi stressz, semmi hús, friss levegő és jó szex!-mondja az orvos, majd az utolsó szónál kacsint egyet és felröhög, ahogy csak a fókák tudnak.

- Ez őrület!- gondolja a szerkesztő- Nekem „kurvabetűelakadásom van”, ez meg jön nekem itt a jó szexszel. És mi az, hogy szép kis pánikroham? Mitől szép? Dr. Fókának is fura viszonya van a betegségekkel, akárcsak a többi orvosnak. Ezek mind perverzek, szeretik a betegségeket!

-... és vehetne magának egy cuki kisállatot is- folytatja az orvos, mondjuk egy kutyát. Az állatok nagyon jó hatással vannak a mentális állapotra. Ha gondolja, tudok ajánlani egy kifogástalan kutyatenyésztőt. Előhúz egy névjegykártyát, a szerkesztő felé nyújtja, majd édesen mosolyogva azt mondja- Ő a testvérem. Hivatkozzon rám. A legjobb kutyát fogja kapni.

A szerkesztő gépies mozdulattal átveszi a névjegyet. Ránéz és nem lát rajta semmit. Teljesen üres a papír.

A macska újra nyávog. Sürgős lehet neki a dolog. Nekem meg az álom. Izgat az üres névjegy, ezért gyorsan visszaalszom. De az álmok nem várnak meg, az üres névjegyek meg szinte soha.

A szerkesztő újra fuldokolni kezd. Beviszik a kórházba. November van, nyirkos, gyilkos hideg. Bandukolok és közben az jár a fejemben, hogy meglátogatom a kórházban a szerkesztőt és elmondom neki, hogy ne aggódjon és ne törődjön a fóka dokival, mert én hiszek a „betűelakadásban”, sőt tudom is, hogy mi az....az ember olvas egy szöveget, ártatlanul és hopp egy betű felugrik a szájába és a torkán akad. Az „L” betű a legveszélyesebb. Az úgy be tud akadni, de úgy, hogy soha senki nem tudja kiszedni. Idővel megszokja az ember, már észre sem veszi. Néha krákog egyet vagy köhint és él vidáman.

A szerkesztő nem várt, de ennek ellenére örült nekem. Jól ismerjük egymást, mintha a tükörbe néztem volna, amikor ránéztem. Keser-édesen átölelt, elmesélte kalandját a fóka dokival, majd kért egy kávét, felvette a plüssmaci köpenyét és kimentünk a folyosóra.

-Írj valamit!- mondta lelkesen

-Jó- mondtam, írok! Megírom a „Jó szex 13 lépesben” című cikkemet, aztán kirúzsozom a számat, felveszek egy combfixet és egy tűsarkút és szépen elegánsan és váratlan meghalok. Jó lesz így?

-Tökéletes!- mondta a szerkesztő és felragyogott az arca, majd köhintett egyet és ő is meghalt.

Azzal a gondolattal ébredtem, hogy azért ez a „betűelakadás” nagyon veszélyes betegség , ugyanakkor remek téma is, mert telis- teli van cuki kis rejtélyekkel...

 

Fotó:Allan Tager

Embermódon sikoltok

KiskunságMP

 Nofertiti álmai

2.rész

Megint felébredtem éjjel fél háromkor. Ebben a hónapban már vagy hetedszer. Sokáig füleltem, a szívem közben hevesen kalimpált, mint mindig, amikor felriadok. Arra ébredtem, hogy valaki hangosan kopog a bejárati ajtón de abban a pillanatban abbahagyta, ahogy felébredtem. Aztán csend volt, amilyen nappal sosem tud lenni. Ilyenkor tüdeje van a csendnek. Hallom, hogy szuszog. Beleszuszog a lelkem közepébe.

Három órakor méregtelenít a máj - gondoltam – Szuper, akkor ma megint bennem marad a méreg. Valaki azonban felébresztett és tudom, amit ezután álmodok, arra figyelnem kell. Csak tudjam a megfejtést! Előfordul, hogy csak az orrom hegyéig látok, ahogy mindenki. Hideg érintés a karomon és az álom újra mélyre húz.

Egy szobában vagyok. Legalábbis elsőre azt hiszem, aztán meglátom, hogy nem egy szoba az, hanem egy kalitka és én madár vagyok benne. Benyúl egy ismerős férfikéz. Betesz valamit az etetőbe, pontosan nem látom, mi az de félek tőle ezért a kalitka sarkába bújok. Akarnék mondani valamit de ehelyett csak csicsergek madárhangon. Rémisztő érzés, hogy nem tudok beszélni, ami fokozódik, amikor meglátom, hogy a kalitkában van egy fészek és benne két fióka. A kéz benyúl és kiveszi onnan őket. Repülnék de nem bírok. Valami ragadós nyálka visszahúz. Embermódon sikoltok. Olyan hangosan, hogy felébredek a saját hangomra. Látom az óra számlapját kilencet mutat, mégis úgy érzem, hajnal van. Szomjas vagyok és zaklatott. A telefonom pittyeg. Megnyitom az üzeneteket és a következő szöveg áll egy ismeretlen szám alatt.

A fiókákat etetik. Aláírás: A szerkesztő

Az óra csörgésére felriadok. Az idő itt csak fél hat. Az ébresztő reggel 6-ra volt beállítva. Felkelek, és akkor meglátok valamit, amitől egy pillanatra kihagy a lélegzetem...két pihetoll fekszik a szőnyegen az ágyam előtt.

 

 

Zilde

 

ködös táj

Nofertiti álmai

3. rész

Hajnal volt. Legalábbis azt éreztem, hogy hajnal van. Az álmokban mindig határozottan érzünk dolgokat, még akkor is, ha nem látjuk konkrétan mi az. Köd volt, szél, nyirkos hideg és hajnal.Valami mezőn álltam, és néztem a távolba. A táj látványa lenyűgözött. Vártam valamit. Mellém lépett a szerkesztő és csak annyit mondott, miközben átkarolt, hogy ne féljek. A karjai olyan melegek voltak, mint a kályha. Éreztem, ahogyan belém áramlik, átjárja lelkem és jó érzések töltenek el.Tudtam, hogy azért vagyok ott, mert hamarosan történni fog valami és ő azért jött, hogy erősítsen, mert amit látni fogok, az rémisztő lesz. A köd egyre sűrűbbé vált és vészjóslóan gomolygott felénk, mint egy nagyadag tejszínhab. A szerkesztő elengedte a vállam és eltűnt de azt nem láttam, hová. A ködből pedig hirtelen előlépett egy nő. Sötétvörös haja volt, fekete szeme és mosolygott de valahogy nem tetszett a mosolya. Körbenéztem, hol lehet a szerkesztő. Nem értettem, miért hagyott magamra a döntő pillanatban. A nő semmit nem csinált, csak figyelt. Ruhája olyan színekből állt, amelyek egyáltalán nem illettek egymáshoz, nagyon ízléstelen, már-már giccses volt.A szerkesztő ismét megjelent, egy kávés pohár volt a kezében, olyan, amiben elvitelre szoktak kávét adni és a kezembe nyomta.

-Habot nem tudtak adni -mondta szűkszavúan

Elvettem a poharat, levettem a tetejét, majd odaléptem az előttem gomolygó ködhöz, belenyúltam, kivettem egy darabot belőle, beletettem a kávémba, majd az övébe is és azt mondtam.

-Ez itt tejszínhab, nem látod?

Csodálkozva nézett rám, beleivott a kávéjába, a hab vicces bajuszt formázott az ajkai felett.

-Tényleg! Nahát! Ez valóban hab!- nevetett, jókedvűen és felszabadultan

A vörös hajú nő arca erre elkomorodott, ruhája és alakja sötét lett és fekete füst kezdett felszállni körülötte.

-Tudod, hogy ki ő?-kérdezte a szerkesztő

-Nem. Sosem láttam- feleltem és ismét nagyon hideget éreztem a lelkemben és közben valami éles fény vakított a szemembe.

-Ő Zilde, a Te boszorkányod!

Kinyitottam a szemem és a nap egyenesen belevakított az arcomba. Körbenéztem a szobában, felkeltem az ágyból, vettem egy papírt és ráírtam nagy betűkkel, ZILDE. Nem akartam elfelejteni. Tudtam, hogy dolgom lesz még vele.

 

Fotó: Molnár Péter