A rovatban a legújabb Montorffy-versek olvashatóak, 2011-től kezdve.
Amelyek csak itt, a Csigaház Blogon jelentek meg Lélektestű dekoltázs címen.
Fotó:Karádi Bad Zoltán
Látom is lelked zuhanását, ahogyan
Régi vágyakon fenn-fennakad.
Tágra zárt makacsságod
Fütyörészve mantrázza azt,
Hogy segítsek, hogy szárnyra kapj?
Várakozom, míg időd beérik,
Az önkívület átszínez,
És belém dob az akarat...
Egy dal, egy éj a szemed
S én benne repkedek, mint lámpafényben
Derűs bogárka, hogy vegyél észre valami mást,
És a szívedre tegyél oldást.
Szád sarkában, a kemény szegleten
Tegnapi önmagad fennakadt…
Miért félsz, csak az vesz el, amiért nem kár
A minden, csak a minden, ami megmarad.
Fotó: Molnár Péter
Szép béke van bennem
Nézd, ide teszem eléd
Olyan narancs színű, látod?
Legyél a csillaghullásom...
Gondolj bennem, nem lehet
Súlyosabb, mint átölelned.
Egyszerű kis szavakat
Szeretnék csak az öledbe önteni
Mint borok selymét, amit szeretünk.
Nyisd rám a szemedet és
Legyél magadért jó,
Értem ad vissza mindkettőnknek,
Mindig csak egy napot, ne többet.
Fotó: Molnár Péter
Engem néha nagyon kell szeretni
A kicsit nem értem, nem tudom.
Magamra hűtlen ne hagyj
Elbújok. Mire keresnél
Nem találsz ott…
Hasad a tér, cseppekből lánc
Lelkemen, mellemen
Engem olykor nagyon szeretni kellene.
Vakítva költözik belém a délelőtt
Nap is ritkán ver éket
Nem érzi a betonba érkezőt
Az írással átlépek egy másik vadonba
Most ne mondj semmit de beszélj titokban.
Engem néha nagyon kell szeretni,
Szavakkal szagos elmém
Szerelemből kimosni.
Aludni együtt a takaró alatt
Fülembe szuszogni magad.
Mesélni szemmel, olajos szavakkal
Mint jó apák lányaiknak, ha zord a hajnal.
Támadó farkasságom benned,
Engem mindig nagyon kell szeretned!
Csak egy csend-darabkát
Szeretnék a mindennapok édességéből...
A lelked vágyát, amikor minden belém vág...
Legyen a kezed érintése oltalom, áldás.
Mert minden éjjel meghalok és
Hajnalban feltámasztanak az angyalok...
A te ölelésedet pergetik szitálón
A halk ködök szemeimre és
Ármányok álszentsége fullaszt...
Hűvös a szél és lassan itt az ünnep.
Szárnyakat és szivárványt
Lopni, elvenni nem lehet akarattal...
Csak egy szeletke, szavakkal
Teleszórt parazsat kívánok...
Tedd jól a szívemre, aztán
Felveszem a nyári kalapom,
Felnézek az életemre...
Ölet az öled.
Mondd, hogy elbírok minden követ!
Fotó:Molnár Péter
utoljára szítom a tűzet...
lássátok táncom, pördülésem,
azután a lángok gőzölgő
örvénye vigyen. Engedem...
a feszített percbe égetem az életem,
örök billog ez. Egyedüli vagy,
aki látta, szerette, zokogott felette...
mindent, mi voltam, akartam
elégetek ebben a tűzben és ne várj
ne láss, ne kiálts!
mint bénító varázspor
múlik és hullik a régi tavasz
rajzolj velem éjjeli arany zápor!
Fotó:Karádi Bad Zoltán