Csigaház
A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.
Montorffy Letti
Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.
Légy a változás!
Mint tudjátok elkezdtem tanulmányaimat a Lemma Coachingnál.
A mondat Gandhitól az első órán azonnal megtalált:
"Légy a változás!"
Tudtam, hogy jó helyen vagyok. 45 éve a változás az egyetlen, amiben töretlen a hitem. Azt gondolom, hogy a képesség, hogy szeretnék és tudok is változtatni mindenen, ami bennem van és belőlem indul ki, az örök fiatalság titka, a szív bátorságával kiegészülve. Az elixír, ami mindig lendületben tart.
A másik fontos mondat, amit Edittől (Wiesner Edit) kaptam:
"A megoldáshoz nem kell probléma."
Zseniális! Hiszen 5 éve ezt érlelgetem, morzsolgatom, szűröm át a lelkemen. Mert a tapasztalat, a tudás, a tehetség és a lehetőség bennem van. Csak elő kell hívnom, fel kell ébresztenem, meg kell erősítenem magamból magamat. És erre kivétel nélkül mindenki képes.
Emlékezz arra, ki vagy!
Önmagam legjobb része, amit itt a Csigaházon és a Nofertiti Álmain Nektek adok és vissza is kapok Tőletek. Hálás vagyok minden egyes emberért, aki rövidebb vagy hosszabb időre az életembe lépett. Hálás vagyok minden életfeladatomért, ami nehéz, mert a szép ettől lesz még szebb. Hálás vagyok minden elmúlt szerelmemért. Hálás vagyok a mostani, érett szenvedélyért, szerelemért, a férfiért, aki minden bajon át szeret. Hálás vagyok anyámnak, apámnak, anyai nagyszüleimnek, családom minden tagjának, az exférjemnek és a gyerekeimnek. Mert mindannyiuktól tanultam és tanulok valamit; türelmet, megértést, szeretetet, bátorságot, a jó és a rossz méltóságteljes, alázatos elfogadását, elengedést.
Valamivel több, mint 3 éve, két, nyomtatásban megjelent verseskötet után, úgy éreztem mocorog, születőben van bennem valami... valami más. Nem költészet, nem regény. Nem tudtam, mi az, csak éreztem, nagyon erősen. Ott legbelül a „zsigeri agyamban”. Akkor készült el a honlapom benne a Csigaház bloggal. És mert a szív sosem téved, legfőképp akkor nem, ha megengedi magának, hogy bátor legyen, azóta is érzem, az út, amin elindultam, az enyém. Talán sosem volt még egyetlen út sem ennyire a részem, ön-azonos velem, mint ez. Beszélgetek, segítek, írok. Megtanítom a szívem bátornak lenni és ezzel megtanítom a te szívednek is a bátorság édes mámorát. Tanítvány vagyok én is, ne hidd, hogy minden feladatom megoldottam és minden félelmem legyőztem. Valami azonban mégis más lett bennem. A bátorságom már nem ösztönös, tudatos döntés. Így változom nap, mint nap folyamatosan. Alakulok, fejlődök, be- és elfogadok.
Bátorság nincs változásra való képesség nélkül. Ameddig a félelem kéziféke behúzva pihen, addig nem haladsz, pedig milyen remek útjaid lehetnének. Micsoda felfedezések!
A változás az egyetlen, amiben hiszek és most újabb változásra készülök. Megújul és átalakul a montorffy.com és ezzel egyéb változások is útjukra indulnak...
Tarts velem és szeresd a szíved bátorságát jobban!
Namaste!
Letti
A fotókat Karádi Bad Zoltán készítette.
Lószart se törődik a te hülye elméddel...
Az élet egyszerű. Minden egyszerű benne. A napfelkelte szép, néha már giccses, a kávé habos és illatos, a vágyaink, a Rose, a munkák, a tél, a tavasz, a nyár, mind, mind egyszerű. Egyszerű, szép és lélekemelő. A halál, a betegség is csak azért iszonyatos benne, mert fogalmunk sincs mit kezdjünk az elmúlással és azzal, ha egy súlyos betegség megállít, lelassít minket.
Az elménk viszont szörnyen bonyolult és nem véletlen használtam ezt a szót, mert általában kis szörnyecskéket költöztetünk bele, mint például a harag, a féltékenység, a mellőzöttség, a hiány és többiek szörnyeit. Azután hagyjuk, hogy mindent, ami az életben magától értetődő és egyszerű és benne van a szeretet lehetősége, megfertőzzenek és mélyebbre és egyre mélyebbre húzzanak minket. Kétségbeesésünk, kételyeink pánikszobájába.
A szerelem is egyszerű, az teszi bonyolulttá, amit a szerelemről tapasztalások és rossz kódok által az elménkbe tetováltunk. Nem, nem belefirkálgattunk, mint egy óvodás kis srác. Ez tetoválás. Mélyebben és tartósabban ott van, mint a hitünk abban, hogy értékes, szerethető emberek vagyunk, akik megérdemlik a boldog életet.
Sokáig nem értettem tisztán én sem ezt az „elmés dolgot”. Mi van az én elmémmel, miért onnan indul ki minden és miért pucoljam ki, miért alakítsam át? Az egom azt üzente, hogy hülye vagyok, ha megteszem, mert az én elmém tökéletesre csiszolt gyémánt. Most, hogy leírtam ezt a mondatot, már jókat derülök is magamban, milyen végtelenül ostoba is az ego, és mennyi minden hülyeségre rávesz minket. Mindenekelőtt bezáratja velünk az összes kapunkat, ablakunkat, a legparányibb lengőajtóinkat meg beszögeli a marha. Az még semmi, de mi segítünk is neki ebben és támogatjuk, azután egy szép napom, rájövünk, ha rájövünk, de most vegyünk a legideálisabb örömhelyzetet, hogy rájövünk: az élet mindig egyszerű és mindig szép, ha pedig mégsem az, akkor az elménkben nagy kosz van. Por, rendetlenség, bűz, szanaszét dobált szennyesek és más.
Nézd, akármilyen szarul vagy és szarnak látod az életet magad körül, a természet körülötted mindig ugyanazt csinálja. Lószart se törődik a te hülye elméddel, aki mindig szenvedni akar. Él, virágzik, napnyugtázik, hullámzik, felhő-szakadozik, rügyet bont. A gyereked felnő, az anyád megöregszik és Karácsonykor mindig van halászlé. Az élet él! És bármi is történik az élet mindig utat tör magának, akkor is, ha a te éretlen elméd képtelen meglátni benne a szépet, például a kedvesed haragjában a szerelmét, dühében a vágyát, anyád intelmeiben a szeretetét vagy azt, mennyi alakban, milyen változatosan léteznek a hópihék.
A hópihék alakja mesés, és mesés nagyanyám csirkepörköltje, anyám csokitortája, a fű a kertben, ahogy nő, a sárkány alakú felhő, amit tegnap láttam az égen. Összefoglalva: gondold át ezt az „elmés dolgot” újra :lesd meg a hópihéket, a teliholdat, fürdőzz meg a szélben, énekelj a viharban. Egyél juhtúrós pogácsát és csomboros, húsos káposztát, aztán koplalj és élj gyümölcsön napokig, csak élj, élj, élj, mert a szörnyecskék szart se tudnak belőled enni, ha te boldog vagy!
Képek forrása
charoninstitute.wordpress.com
dracomir.tumblr.com
flavonline.blog.hu
Csigavonalak mentén
Egyik kedvenc gondolatom Edward Albee amerikai drámaírótól ma újra eszembe jutott....
"Az embernek néha nagyon nagy kerülőt kell tennie, hogy aztán a helyes úton, a lehető legrövidebben jusson el a célhoz."
Mostani tudásommal már azt gondolom, nem néha, hanem elég gyakran, sőt szinte minden jelentős, sorsfordító változást kerülő spirálok előznek meg. Sok-sok kis csigavonal egymás után, amíg végül kicsigázunk arra az útra, a végsőre. És ezt sosem lehet könnyen megúszni. Személyes életfeladatunkért nagyon keményen meg kell küzdenünk. Amikor azt mondom, keményen, véletlenül sem arra gondolok, hogy erőből és harcosan, bezárkózva, gőgösen, rátartian, ego-büszkén és hülye felsőbbrendűséggel.
A személyes utadat megtalálni csakis tökéletes önismerettel, emberi tartással, valódi nyitottsággal, előítéletektől mentesen, az új, a más be- és elfogadásával lehet. Szelíden és kedvesen. Megértéssel önmagad felé; kis játszmáid, tévútjaid megbocsájtásával és elengedésével. Mert csak az tud megbocsájtani másoknak, aki önmagának is tud. Mivel minden belőlünk indul ki, ezért amíg magunkkal nem kötünk békét és nem engedjük meg, hogy erős hittel vigyük az életünk, addig csak a felszínen pancsikolunk. De nem úgy, mint egy kisgyerek. Mert ők önfeledtek és vidámak és a rosszkedvüket gyorsan felejtik; a jelenben élnek. Mi felnőttek gyakran a saját szennyesünkben fürdőzünk, pedig tisztára is moshatnánk elménket, ha végre átalakítanánk a bennünk lévő fel-felbuggyanó rossz energiákat a szeretet és a megértés energiájává. Valahogy mindig a másiktól várjuk, hogy ezt megtegye velünk. Pedig ez a mi dolgunk, a mi testünk, a mi lelkünk, a mi szívünk, a mi elménk. Miért szeretnénk a megoldást másra bízni?
Sokszor elmondtam már de most újra leírom. Ahogy én viselkedem, az engem minősít, sohasem a másikat, akinek adom. Vagyis ostobaság az a gondolat, hogy „neki nem adok többet, mert nem érdemli meg”. Ki vagyok én, hogy eldöntsem, megérdemli-e vagy sem? Gyarló ember vagyok, mint ő, hibákkal és erényekkel, mint ő, és ha előrébb tartok, mint ő, nem büntetnem kell, hanem emelnem őt és majd a másik eldönti, hogy mit kezd azzal, amit tőlem kap. Ha nem tudod ezt megtenni, inkább kerüld el azt a lelket de ne bántsd meg. Tudom, hogy nehéz egy sértett helyzetben emberként viselkedni és nem visszavágni és odacsapni. Viszont azt gondolom ez ám a csodálatos, emberhez méltó feladat, amiben fejlődni lehet, kell és érdemes. Minden más megoldás, mint például a bosszúállás, kisstílű. Az életet minden területen csak nagyvonalúan érdemes élni. Szándékosan bántani egy másik embert nem nagyvonalú lélekre vall. Magamat mások elé helyezni, lenézni, leszólni, ítéletet mondani másokra szintén nem az. Amíg ebben élsz, csak körbe-körbe a számodra rossz csigavonalak mentén haladsz, és csak látszólag jutsz előrébb. Ha igaz módon, hittel mész abban a spirálban, előrébb juthatsz benne, ha nem, újra és újra visszaránt. Mert abban az egyben biztos lehetsz, akár a halálban, ha nem fejlődsz, a spirál mindig visszaránt. Fejlődés nélkül nem lehet rálelni sem a saját utadra sem az igazi párodra. Fejlődés nélkül nem az vagy, aki valójában lehetnél. Az életet mindig felfelé kell élni. Hamvas Béla ezt írta a Silentiumban.
„Átvalósulni. Ezt pedig csak fölfelé lehet. Más út nincs. Az élet arra való, hogy nagy dolgoknak feláldozzák. Egyébként semmi értelme.”
A legnagyobb dolog pedig ez: önmagunk alázatos, nagyvonalú és türelmes megismerése. Legjobb, legigazibb, legnagyszerűbb részünk felfedezése. Az áldozat pedig nem más, mint elengedése a bennünk lévő rossz minőségeknek. Minden más csak ezután jöhet...
Félig
Megehetsz egy almát félig. Elvégezhetsz valamilyen munkát, énekelhetsz egy dalt félig de szeretni nem lehet félig. Szeretni nem lehet se kicsit se közepesen. Szeretni csak nagyon és teljes egészében lehet. Mindegy, hogy barátságról vagy szerelemről van szó. Nem adhatsz sem falatokat, sem szeleteket a szeretetedből. Ha szeretsz, csak teljesen szerethetsz, még ha olykor, rövid időre pokolra kell szállnod, akkor is.
A szeretet: bizalom.
Aki szeret téged, amellett az ember mellett biztonságban vagy. Nem félsz, nem szorongsz, nem gyötröd magad felesleges kérdésekkel. Minden magától történik, erőszak, ráutaló magatartás és akarás nélkül. Egyszerűen megtörténik, olyan természetesen, mint ahogyan útra kél egy mosoly, kisüt a nap vagy elkezd esni az eső. Szeretetet nem lehet kérni, mert a szeretet csak úgy árad, ha létrejön. Árad, beborít és gyógyít. Az életben minden nélkülözhető: tárgyak, emberek, anyagi javak de a szeretet nem. Nélküle nem lesz lelked, amit kitárj. Nem lesz szemed, amivel láss. Nem lesz füled, hogy hallj. Nem lesz karod, hogy ölelj. Test nélküli fulladozó törzs leszel, mint partra vetett hal zihálsz a semmiben...
Elmondhatsz félig egy verset. Elolvashatsz félig egy regényt, kitakaríthatsz félig egy lakást, elgondolhatod félig, hogy.... de nem szerethetsz félig. A szeretetben nincsenek félmegoldások, csak teljes és egész létezik mindenből, ami szeretve van.
Fotó:Molnár Péter
Hínárember vagy?
Nem szeretem sem a skatulyákat, sem a kategóriákat de az is igaz, hogy az életünk, ezek teljes hiányában olykor zűrzavaros lenne. Az embereket, eseményeket, tárgyakat, érzéseket és sok minden mást akaratlanul is kategóriákba rendezünk. Rangsorolunk. Választunk. Naponta, hetente, havonta. Fontossági sorrendet állítunk és összehasonlításokat végzünk. Értékeljük mire és kire szánunk több vagy kevesebb időt. Dolgaink öntudatlan összemérésével meghatározzuk, mire van szükségünk és mire nincs. Az az ember, aki rendben van önmagával és azon az úton halad az élete, ami az övé, olyanok veszik körül, akik támogatják a fejlődését, az az ember tud nemet mondani.
Ez az első, ami a szellemi, lelki érettség egyik legszembetűnőbb mércéje, hogy nem fél nemet mondani. A másik, a harag és a düh érzése, ami semmi esetre sem tévesztendő össze a szenvedéllyel! Fejlettséged szintjét ott tudod a legjobban lemérni, hogy mi és mennyire tud feldühíteni. Tudatosan figyeld meg, melyek azok a történések, emberi tulajdonságok, amelyek kiborítanak annyira, hogy elveszted a józan ítélőképességedet és vagdalkozol, durva megjegyzéseket teszel és szándékosan, tettel vagy szavakkal bántod azt, aki vélt vagy valós kárt okozott neked.
Az embert mindig az dühíti fel a legjobban, amit saját magában még nem tett rendbe.
Ez persze nem azt jelenti, hogy aki leszámolt a démonjaival az soha nem dühös. Dehogynem, csak másképpen. Abban már nincs eszeveszett, bántó indulat. Ráébredés van, tudatos figyelem és harmónia. A fekete több ezer árnyalatával amúgy sem lehet végleg leszámolni; hiszen mindig újabb és újabb feladatokat ad. Viszont ha képes vagy fejlődni és önmagad legjobb részéhez egyre közelebb kerülni -ahogy a köznyelv is mondja- nem fogsz megijedni a saját árnyékodtól és kritikus helyzetben is békés és nyugodt tudsz maradni.
Ilyenkor az történik, hogy kiveszed magad abból a szituációból ami épp felbosszantott, ezzel máris hátrább léptél és távolról, személyes érzelmek nélkül tudsz a problémádra nézni. Ez másfajta figyelem, mint amikor benne fortyogsz a levesedben. Képes leszel helyesen elemezni a helyzetet amiben már nem te vagy a főszereplő. Ezt fogalmaztam meg úgy néhány évvel ezelőtt, hogy lásd magad, mint idegent! Meg fogsz lepődni, milyen felfedezéseket lehet így tenni önmagadról. Azokban a pillanatokban, amikor erre képes vagy azonnal elszáll belőled a harag, az indulat energiáját ugyanis másfelé irányítod és így már nem tud lehúzni sem téged sem pedig azt, akinek szántad.
A harag: hínár, rád tekeredik és kizárólag lefelé képes rántani és amíg mérges vagy addig fogva is tart. A magyar nyelv izgalma, csodája, szépsége mindig rabul ejt; ha mérges vagy, akkor méreg van benned. Ha többször vagy mérges és állandósul ez az állapot, akkor mérgezetté teszed magad. Te, egyes egyedül teszed ezt magaddal, nem más! Mérgezett lélekkel pedig nem lehet fejlődni. Hínárembernek lenni épp annyi energiába kerül, mint szivárványt festeni a saját és a téged körülvevő emberek feje fölé. Te döntöd el, hogy lefelé húzod-e magad és másokat vagy emelsz. Az energia benned van és te döntöd el, mire használod fel. Okozhatnak bosszúságot mások és valószínűleg többször is előfordul életed során, hogy feldühítenek de nem mindegy, milyen érettségi szinten és hogyan fogadod ezt. Felhasználod arra, hogy tapasztalj, fejlődj vagy megelégszel azzal, hogy időről időre minden értelem nélkül kiveted magadra és ezzel a hozzád közelebb állókra is kártékony hínár lasszódat.
Benned van mindkét lehetőség, te döntesz, hogy melyiknek adsz nagyobb teret. Személyes tapasztalatom, hogy nincs annál felszabadítóbb és békésebb érzés, mint amikor elkezded rendbe tenni hiányosságaidat. Csökken benned a méreg és egyre ritkábban gerjedsz hirtelen haragra. Tisztulsz és könnyű leszel. Ha folyamatosan dolgozol a személyes fejlődéseden, egyre kevésbe fog felbosszantani mások számodra ellenszenves viselkedése, mert rájössz, hogy amivel már nincs dolgod, amit rendeztél magadban, mint pl. kisebbségi érzés, hazugság, hűtlenség, manipulálás, féltékenység, bizalmatlanság, türelmetlenség, önsanyargatás, az már nem fog bosszantani, mert nem hagytál magadban számára életképes teret, amiben levegőhöz jutna.
Ha például önértékelési zavarokkal küzdesz, azonnal indulatos leszel, ha valaki kritikusan értékeli a tetteid de néha egy jó szándékkal feltett kérdés is lavinát indíthat el, amíg benned zűrzavar van. Ha már rendbe tetted ezt a területet, semmilyen negatív értékelés nem tud felbosszantani, ami az értékeidre vonatkozik. És így van ez a többi területtel is. Ennek az önfejlesztési folyamatnak szinte sosincs vége. Mindig tanulók vagyunk, ameddig élünk. A különbség abban rejlik, hogy ki melyik fejlettségi szinten tart. Sose nézzünk le senki azért, mert még nem tart ott, ahol mi és sose irigyeljünk senkit azért, mert előrébb jár nálunk. Mindenkinek saját, személyre szabott útja van, saját kudarc és siker történettel. Tisztelettel és alázattal viszonyuljunk önmagunk és mások szenvedés és siker történetéhez.
Senki sem különb a másiknál, csak a létra más-más fokán állunk. Az önmagunkon való munkát soha nem lehet abbahagyni; a befektetett erőfeszítések függvényében állhatunk a létra legalsó és felsőbb fokán is. Rosszabb esetben az is megtörténhet, hogy időrendben előbb voltunk fent, mint lent. Törekedjünk arra, hogy ne ugráljunk össze-vissza azon a lajtorján, hanem haladjunk fokról fokra egyre feljebb. A hitelesség érték.Tartást és szelíd erőt ad. Olyan erőt, amely alkalmassá tesz minket az életfaladataink megoldására.
Fotó:Molnár Péter
