Csigaház
A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.
Montorffy Letti
Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.
Amikor a tojás héja megreped...
Friss esőillatú, borús reggel van. Töltök magamnak egy kávét, adok enni Hisztinek és megsimogatom. Mindig megsimogatom a macskáinkat, amikor kiteszem a tányérjukba az ételt. Mert az érintés fontos. Állatnak, embernek egyaránt. A szeretet első megnyilvánulása, hogy érintek. A lelkemből kell éreznem, hogy érinteni akarok, mert jó nekem, és jó annak, akinek adom. Kortyolok egyet a tejeskávémból; a kávé fanyar íze összeolvad a tej selymes lágyságával, a barna cukor édességével. Ez is egy érintés.
Amikor anya lettem az érintés elérte bennem a legtisztább, legősibb, legerősebb csúcsminőségét. Mindig azt mondtam a fiamnak, amikor szerettem volna megölelni, hogy gyere ide Macikám, kérek egy kis szeretet-bonbont. Szerette ezeket az öleléseket, és én is. Később már ő is mondta kitárva felém csöpp karjait: Anya, szejetet-bonybon!
Olyan sokféleképpen lehet ölelni, ahogy érinteni, szeretni is. Azt hiszem az egység élményben és a tiszta esszenciában lehet a lényeg. Amikor az ölelés azért indul el, mert adni szeretnék. Vágyom az adás, odaadás mámorára. Nem hiányból, érdekből, megfelelésből, elvárásból teszem, hanem színtiszta szeretetből. Az ilyen ölelésnek mélysége van. Gyógyít. Akit gyerekkorában nem öleltek eleget vagy túl sokat ölelgettek, az elvadul, mire felnő. Az érintés hiánya bezárja és ezzel elzárja a lelket a szeretet igazi és teljes befogadása és kimutatása elől. Akit pedig túl sokat ölelgettek, gyakran akarata ellenére és nem hagyták meg számára az „én-időt” és az „én-teret”, az éppolyan vaddá, zárkózottá válhat felnőtt korára, mint akit soha nem öleltek, mert az ölelés számára mást fog jelenteni. Nem törődést, gondoskodást, figyelmet és szeretetet, hanem uralkodást, erőszakot, elnyomást. Az ölelés akkor nyeri el valódi tartalmát, ha úgy adom, hogy abban a másik fél is örömét leli. Az idegesítő, arccsipkedős nénikéktől és szorosan, fulladásig ölelő nagypapáktól ezért szalad el minden gyerek. Az ölelés nem lehet érzelmi zsarolás, manipulálás eszköze. Sőt, egyáltalán nem lehet eszköz. Az ölelés a szeretet áramlásában rejlik és a gyerekek, akik még tiszta szelleműek, lelkűek, rögtön megérzik, ha az ölelés és az érintés nem áramlik, hanem ragadós és tapad.
Mindig amikor írok valahonnan előkerül Kókusz is. Szeret ilyenkor a közelemben lenni, néha egészen közel. Van, hogy ráül a laptopom billentyűzetére. Most is itt van. Valamiféle áramlást érzékel ilyenkor ő is. Az állatok és a gyerekek is azonnal megérzik, ha az adásban magas rezgésű, jó áramlás van. Mert amiben nincs ilyen ringatás az nem felemel, hanem lehúz. Minden érintés, amit nem ezzel a tiszta szándékkal adunk: erőszak a másik ellen.
Amikor a dühöt felülírja a szeretetet a legritkább esetben üt a kéz. A szeretetnek mindig nagyon erős áramlása van és érezni lehet a haragban, a segítő, építő szándékot. A gyerek is érzi, amikor az anyja vagy az apja joggal dühös de közben azt is tudja, hogy szeretve van, mert aki szeret, másképp dühös. Ahol viszont a harag mögött, manipulálás, megfélemlítés, frusztráció, az önbecsülés hiánya áll, ott már erőszakról és bántalmazásról beszélünk.
Aki bánt és bárhogyan bánt, fizikailag vagy lelkileg, nem találta még meg az önmagához vezető utat. Sem lelki, sem szellemi sem mentális szinten. Az önértékelése téves. Nincs bűntudata, lelkiismerete. A rendszeres bántalmazó gyakran valamilyen formában maga is bántalmazott volt korábban és csak ezt a formáját ismeri a szeretet kapcsolatnak. Számára a szeretet része, hogy üt vagy éppen érzelmileg zsarol, manipulál, lelkiismeret furdalást ébreszt.
Mert csak azt tudjuk továbbadni, amit kaptunk. A szülői felelősséged tehát nem annyi, hogy megtanítod a gyereket az illemre, jó iskolába adod, szépen öltözteted és odafigyelsz rá, nehogy rossz társaságba keveredjen, hanem a példamutatás!
A példamutatás minden másnál erősebb motiváció. Ha másként élsz, mint amit elvársz a gyermekedtől eredménytelen lesz minden próbálkozásod. Téves az az elképzelés, hogy nekem nem sikerült fiam de neked még van lehetőséged, hogy másképp csináld. Milyen következtetést fog ebből levonni a gyerek? Hogy az anyja vagy az apja feladta. Az előtte lévő példa ez: ha elrontottad felnőttként már nincs esélyed változni és változtatni.
Ha azt szeretnéd, hogy megváltozzon a gyermeked vagy javuljon a kapcsolatod gyermekeddel tekints magadra őszintén. Tudatos, szelíd ugyanakkor nagyon pontos ítéletet kell hoznod magad felett. Kimondani az addig kimondatlan és változni. Ha egy szülő képtelen a változásra és a fejlődésre, nem várhatja el, hogy a gyermeke más legyen, mint ő. A vér szava nagyon erős kötelék, ezért a legnagyobb felelősség a példamutatás. Az utódok a legtöbb esetben mintákat követnek, akár rossz, akár jó. A gyermeked a tükörképed! Ha nem tiszteled a gyermekedben önmagad egy részét, elbuktál és magaddal rántod oda, ahol nem szeretnéd őt látni.
Mindkét macskánk külön egyéniség. Kókusz játékos, nyitott, derűs, huncut és közvetlen. Hiszti zárkózottabb, óvatos. Szeret egyedül lenni és nem játszik sosem. Különböznek de mindkét macska kiegyensúlyozott. Nem frusztráltak és nem vadak. Nem karmolják szét a karunkat, sem a bútort.
Szeretve vannak. Nem erőszakkal, nem veréssel. Hozzánk tartoznak, akárcsak a halaink és a két papagájunk. A környezetünkben élő emberek és állatok mindig azt tükrözik felénk, hol tartunk az életünkben, milyen feladatokat kell még megoldanunk. Nincs véletlen családi kötelék, nincs véletlen kapcsolat. Az erőszak minden formája -különös tekintettel a gyermekek ellen elkövetett erőszak -élet, szabadság és szeretet ellenes. Bűntett. Valójában minden erőszak magjában a legnagyobb gyengeség, a félelem áll. Ezt tudnod kell, ha azt kaptad feladtak, hogy tégy valamit azért, hogy az erőszakot szeretetté váltsd.
Kimegyek a kertbe és megnézem Kazimirt és Izabellát, a papagájainkat....őket nem mi neveltük. Felnőtt madárként kaptuk őket. Tele vannak félelemmel és már nem tudtok őket megszelídíteni. Nem hisznek abban, hogy nem fogjuk őket bántani, máshoz szoktak. A harmadik tavasz kezdődik, amikor megpróbálnak családot alapítani. A tojó fészket rak, tojás is kerül bele de a tojásból nem kell ki semmi. Reménykedünk, hogy talán idén mégis. Mert a szeretet nem adja fel, erősebb mindennél.
Az erőszak ellen semmit nem tehetünk, mert aminek ellene megyünk, azt felerősítjük. Csakis valamiért érdemes harcolni, sosem valami ellen. Tehetünk mindenért ami az erőszak ellentéte: a megértésért, toleranciáért, harmóniáért, tiszteletért, elfogadásért. Tehetünk azért, hogy a szeretet türelmével és békéjével, jó tettekkel várakozzunk, mert a tojás héja egyszer megreped és új élet kezdődik...
Kép forrása: pistike.hu
Miért rendezi át a férfi otthonát a nő?
Ha egy férfi úgy érzi, hogy megtalálta a nőt, akit mindig is keresett és minden reggel a szeretett nő mellett szeretne felébredni, elaludni, enni, nevetni, szomorkodni, kétségbeesni, kalandozni, órákon át szerelmeskedni vele, ajándékkal meglepni, simogatni, csókolni, félteni, érzeni, egyszóval rábízni az életét, akkor a férfi felteszi az „El Caminos” nagy kérdést, hogy szeretne-e hozzá költözni a nő. És azon a napon, amikor ez megtörténik elindul egy teljesen más minőségű, közös élet, amelyben nagyjából egy év alatt kiderül valóban illenek-e egymáshoz. Persze kiderül más is. Például az, hogy alkalmasak-e a páros életre. Az igazi páros életre. Nem a színjátékosra! Tudják-e a gyakorlatban alkalmazni, mit jelent a megértés, a megbocsájtás, a tolerancia. Mert ezeket csodaszépen ki tudják mondani és csodaszépen el tudják várni a másiktól, miközben saját maguk nem tudják, mi fán terem a tisztelet, a becsület, az őszinteség, a hűség. Saját maguk iránt, a másik iránt és kettőjük iránt is. Nem igaz, hogy könnyebb a helyzet, ha mindkettejüknek első összeköltözése a másik nemmel és előtte még nem éltek senkivel. Mint ahogy az sem igaz, hogy két elvált ember gyerekekkel nem tud már olyan boldogságban élni, mintha a kezdetektől együtt lettek volna. Nem szabad ezek mentén a klisék mentén haladni, mert minden párkapcsolat egyedi és személyre szabott. Kerüljük az általánosítást mindenben, párkapcsolatunkban, férfi-nő viszonyban még inkább. Az általánosítás és a közhelyek pufogtatása a lusta lelkűek sajátja. Sokkal egyszerűbb panelek mentén haladva véleményt formálni, ítélkezni, mint megérteni a másik lelkét és együtt lüktetni vele. Megérteni azt, hogy mit, miért tesz vagy éppen nem tesz. A másik megértéséért dolgozni kell. A felszínes figyelemnek komoly ára van, mert félreértéseket szül és a félreértések vitát hoznak. A sok vita pedig haragot gerjeszt és a harag éket ver a két lélek közé. Az őszinte, mély, figyelemmel teli párbeszéd az egyetlen járható út, ha kölcsönös megértésre vágysz és derűs kapcsolatot szeretnél. Itt van például egy igen sarkalatos probléma: az otthon átrendezése. Ha előtte házasságban vagy másik párkapcsolatban élt a pár egyik tagja, akihez a másik odaköltözik, a költözőben felmerülhet az igény -hiszen minden szinten, területen odaviszi az energiáját,- hogy szeretné, ha idővel lecserélhetné azokat a tárgyakat, bútorokat, amelyekkel a párja korábban az elődjével élt együtt. Ez a „tisztogatás” a nő részéről sokkal fontosabb, mint a férfiéról. Ezzel persze nem azt állítom, hogy egy férfinak nem fontos de nem csinál belőle csúcsminőségű problémát, amin a végtelenségig lehet kérődzni. A férfi csak akkor érzi meg a nő otthonában az „ex bika szagát” és akkor morog az extől kapott tárgyakra és akkor nem akar az ex-szel közös ágyban aludni, ha szerelmes. A férfi terület jelölő, genetikailag kódolva van a birtoklásra. Ha a nő otthonában nem tudja kielégítően kijelölni a területét vagy elköltözik vagy ráveszi a párját, hogy költözzenek új lakásba vagy költözzön hozzá. Akkor pedig jön a nő. A nő, aki átrendez és ezzel sokszor a férfi idegeire megy. A férfi meg a nő idegeit tépázza azzal, amikor kikerekedett szemekkel, bamba hangon megkérdezi: minek? És valóban nem érti, mit akar a nő. Hiszen őt a korábbi nőstényektől ott maradt tárgyi és egyéb emlékek, bútor, szőnyeg, az ex választotta függöny nem zavarja. A nőt viszont igen de nem a nőstényszag miatt. (Vagy csak részben.)
Miért rendezi át minden nő a férfi otthonát? Először is nem minden nő, csak az a nő, aki szeret. Kedves férfiak, ne pánikoljatok ha őszintén szerettek és levedlettétek már kisfiú bőrötök és elsőként nem anyukát hívjátok, ha baj van, mert tudnotok kell, hogyha egy nő igazán szeret, akkor rendez. Mégpedig úgy rendez, hogy abban ti is jól érezzétek magatokat. Nem uralkodásból, nem irányítási vágyból, nem birtoklásból szeretné az otthonotokat átalakítani, hanem szeretetből. A nő új otthont akar teremteni, ami a ti közös otthonotok. Szeretné, ha az együtt, a veled, a nekünk, a miénk érzése járná át a ház minden részét, ahol éltek. Ha körbenéz a nappaliban azt szeretné látni, amit ketten, együtt hoztatok létre, nem azt, amit te egyedül vagy te egy másik nővel közösen kialakítottál.
Nem feltétlenül azért szeretné a falat átfesteni, mert utálja a savanyú sárgát (persze ez is előfordulhat), hanem olyan színt szeretne, ami a kettőjük lelkéből fakad. Még csak nem is olyat, ami kizárólag az övéből és nem is olyat, ami csak a másikéból. Kettőjük szerelmével szeretné a házat átszőni; nemcsak a lelkével, hanem a kezével, ízlésével is.
Egy nő, aki szeret lelket ad a háznak és belengi a lelke a teret és a férfi, aki szereti a nőt, akivel él, úgy igazán, nem csupán szükségmegoldásképpen, akkor teret ad a nő lelkének, hogy borítson be mindent azzal az édes, bódító illatával, ami csakis egy szerelmes nő lelkéből képes áradni.
A kép forrása: cosmopolitan.hu
Egy nő, egy férfi és a szerelem
Bonyolult és gazdag lelki életet él kivétel nélkül minden nő, csak van, aki ezt a páratlan gazdagságot és szenvedélyt elnyomja magában, azért, mert fél saját nőiességét megélni vagy fél, hogy nem felel meg, és nem veszik komolyan és hisztis, önző , túl érzékeny, hazug kislánynak tartják és elhagyják. Aki viszont nem oltja ki magában a tüzet és dübörög benne a szenvedély és minden amplitúdóját megéli szüntelen kavargó és áramló érzelmeinek, és felvállalja a benne tomboló ellentéteket is, azt a nőt gyakran nem érti a férfi.
A férfi számára egy nő mindig túl bonyolult lesz, egészen addig amíg rájön, hogy a nőt nem érteni, hanem érezni kell. Mert a nő csodás, lombos, virágzó, burjánzó labirintus, amit csak bejárva, benne eltévedve és újra rátalálva lehet felfedezni. Mélységgel, nyitottsággal és szenvedéllyel, éppen úgy, ahogyan a nő szeret. A férfinak úgy kell érezni a nő lelkét is, ahogyan a testét, amikor az ujjai hegyével végigsimít a nő gerincén vagy belecsókol a nyakába és a nő ettől megborzong. Ösztönös odaadással. Az értelem itt megbukik és jégemberré változtatja a férfit, aki ezután újra elkezdi futni a hibás de jól ismert köreit és nem veszi észre, hogy közben csak a nők fogynak körülötte, a körök nem. A férfi, aki tartással és szelíd erővel de lemond makacs és ostobácska férfi büszkeségéről, amiben az erejét hiszi, megtapasztalhatja milyen érzés bátran, feltételek, félelmek és önféltés nélkül szeretni. Feltárja és szétszórja magját. A lelkében lévőt, és így egy szép napon megtapasztalja a nő magasságait és mélységeit és ezzel a saját magasságait és mélységeit is. A nő, ha szeret, sosem félti a szívét és a lelkét. Egy férfi, ha igazán szerelmes lesz, leginkább a szívét félti és a lelkét a legjobb esetben is csak akkor hallja meg, ha a nő már elment.
A nő pedig elmegy, ha nem érzi a lelkében minden együtt töltött percben a férfi szívének dobbanását. Teljes jelenlétet vár a férfitól, hogy megnyíljon a lelke és láthassa a könnyeit, amit előtte más nők még nem láthattak. Mert a nő, aki szeret egyetlen és kivételes akar lenni, olyan, amilyen előtte egy nő sem volt még. A félelem nélküli nihilre vár. A boldog öntudatlanságra. Az odaadásra és a teljes megnyílásra. Vár, várakozik, hisz, remél és bízik. És ha hiába várt, a nő néha úgy dönt, hogy elmegy, hogy a férfi észrevegye, hogy ott volt.
A rajzok forrása: 365psd.com, br.freepik.com, es-studio.pl
Miért szeretjük a flash mobokat?
A flash mobok idejét éljük. Nem lehet kérdés, miért. Várjuk a váratlant, a katartikusat. Várjuk az örömöt. Mindig, mindenhol azt várjuk, ha beismerjük, ha nem. Várjuk, hogy meglepjen bennünket valaki. Mert mindenkinek jót tesz egy kis lendület és egy flash mob kétségkívül olyan élményt hozhat, ami mindenkire hatással lehet.
Sok minden kifejezhető velük. Szerelem, tiltakozás, figyelemfelkeltés, szimpatizálás. De egyszerűen az adás, az ajándékozás élményéért is létrejöhet. Tüntetések egyfajta formája is lehet, de mindenképpen pozitív vagy katartikus felhanggal. Talán ez a legfontosabb, hogy a flash mob mindig örömet okoz. Úgy teszi fel a kérdéseket, hogy közben mosolyt csal az arcokra egy szürke reggelen vagy délutánon. Bevásárlóközpontban, pályaudvaron, metrón vagy bárhol máshol, ahol egyszerre sok ember van jelen.
Olyan energiákat mozgat meg- leggyakrabban a művészet eszközeit használva, amiben szeretet, tolerancia és figyelem van. Az a jó benne, hogy minden esetben kizökkent a szokásosból és ez kivétel nélkül mindig, mindenkinek jót tesz Olyan, mint egy hosszú, érzékeny és egyben vad csók egy friss, tavaszi záporban.
Flash mobokat az élet minden területén és bármilyen közösségben alkalmazhatunk, ha szeretnénk különleges módon felhívni a figyelmet egy adott dologra, eseményre, kezdeményezésre vagy egyszerűen csak szeretnénk más oldalról is megmutatni valamit. Hiszek benne, hogy párkapcsolati flash mob is létezik, amelyben egy pillanat alatt feloldódik minden kisebb, butuska probléma. A nagyobbat meg elmozdítja nyugvópontjáról.
A flash mob udvarol a lelkünknek. A legtöbb ilyen eseményen felcsendül egy zene, esetleg táncolnak vagy énekelnek. A zene és a tánc nyelvét mindenki érti. Egyből a szívbe talál az üzenet. Az erőszak soha még semmilyen problémát nem oldott meg vér és fájdalom nélkül. A zenével és tánccal sok minden kifejezhető. A flash mobok ereje abban rejlik, hogy a művészet csodálatos, egyetemes nyelvén megszólít és azonnali élvezetet ad. Egy időben, sok embernek tud váratlan, extatikus élményt nyújtani, ami sokszor hatásosabb, mint egy tervezett koncert vagy színházlátogatás. Mert felkészületlen éri a befogadót. Nagy mennyiségben, váratlanul permetezi szét az oxitocint és az endorfint.
Képek forrása: novilag.hu, flickr.com
Évek meg a rutin? Francokat! Változás és szerelem!
Miért szeretnél mindig jól lenni? És miért esel kétségbe, ha épp nem vagy jól? Ha nem úgy sikerülnek a dolgaid, ahogy szeretnéd?
Megfigyelted már, mit csinálsz ilyenkor? A legtöbben semmit. Mert tovább csinálni azt, amitől nem vagy jól, az tulajdonképpen olyan, mintha semmit sem csinálnál, mert nem mozdít el. Nem nyit új távlatokat. Mitől is történne meg mindez, ha mindig ugyanazt csinálod. Mindig, minden nap ugyanaz a rutin. Ébredés, fogmosás, reggeli kávé, zuhany, újra ébredés, indulás. Azt gondolod túl fáradt és elfoglalt vagy a változáshoz? Esetleg túl öreg? Akkor bizonyára így is van, mert mindig úgy van, ahogy gondolod. Piszok egy ragadós dolog a gondolatod, csak úgy kérdés és engedély nélkül beleragad az agyadba. Pedig ki is moshatnád néhanap, hogy a friss és szokatlan gondolatoknak is helyet adj.
Azt gondolod, hogy a változás nehéz, fárasztó és nem tudod, hol kezd és mivel? Nem baj. Az út elején még nem kell látnod az út végét. Ahhoz, hogy képes legyél valami változást generálni az életedben, ahhoz változás kell. A változás csak úgy magától, mert te épp azt akarod, nem fog eljönni. Az akarat jó, de nagyon kevés ahhoz, hogy olyan eredményt kapj, amitól jobban leszel, és azt érzed, valami elindult, ami más. Izgalmasabb, jobb, édesebb. Elsőre ne gondolkodj nagy projektekben, mert minden változás csak akkor lehet tartós és eredményes, ha egészen kis dolgokkal kezded el. Holnap felkelsz, és nem teszel a kávédba cukrot, holott eddig 20 éven át tettél. Aztán változtatsz a készülődés sorrendjén, esetleg beiktatsz egy kis jógát vagy más mozgást, ami eddig nem volt része a reggelnek. Lényeg, hogy tudatosan és szándékosan avatkozz bele a saját megszokott kis rutinodba. Aztán láss csodát, mert az egyik változás be fogja indítani a másikat, az pedig a következőt és így tovább. Ne legyél türelmetlen, mert ha évtizedeken át rögzüld szokásaidon akarsz változtatni az nem fog menni néhány hónap alatt. Gondold csak el, milyen műgonddal szoktattad magad hozzá.
Az évek meg a rutin? Francokat! Változás, és szerelem! Lendület, és csigavér! És fogadd el, hogy olykor nem fogod magad jól érezni és belefáradsz. Az élet része az is, amikor nem vagy jól. Csak ne csináld túl sokáig, mert szokásoddá válik, hogy szenvedsz, és még azt képzeled, neked csak ennyi jár, nem kaphatsz mást. Pedig, ami a tiéd, ami hozzád tartozik, s belőled nőhet ki, „mint fatörzsből gyönge ága”, azt a változás útján bármikor megkaphatod.
Fotó:Karádi Bad Zoltán
