Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

A NŐ IMÁJA AVAGY A NŐ 12 ÚTJA...

 

 A NŐ IMÁJA AVAGY 12 ÚTJA...

1. Az anyaméhben lebegek. Hallom Anyám hangját és érzem a biztonságot. A bennem lévő erőnek és szeretetnek bástyája, alapja ez a hely, ahol minden érzés csendes, ugyanakkor rendíthetetlen és támogató. Ennek a helynek egész életem során mindig adok teret és energiát a szívemben és megengedem magamnak azt a a bőséget, amit ez az erő adhat nekem. Az anyaméh erejét, tartását.

2. A világ, amelybe megérkezem hideg, idegen és én nem tudok mást csak ordítani és félni, mert nem ismerem, mi az, ami vár rám idekint. Kétségbeesett vagyok és keresem a helyem és sokat sírok, mert éhes vagyok és minden érintésben Anyám testének melegét és biztonságát keresem.

3. Azután lassan megtanulom ennek a világnak a határait és megismerem a mélységeit, magasságait. Így a saját magam határait is elkezdem érzékelni, amelyet először még erővel, szélsőséges érzelmekkel, a testem és saját szükségleteim hiányából fakadó érzetekkel próbálok érvényesíteni.

4. Amikor először rámosolygok Apámra, és megérkezem a kisbaba létem csodás világába, látom, hogy egy mosollyal és szelídséggel többre jutok, mint gőggel, akarattal és hangos üvöltéssel. És ezt az információt rögzítem, hogy később, női létezésem bármelyik nehéz időszakában elő tudjam hívni. A szelídség, kedvesség és alázat megtanít engem arra, hogy a befogadást, az elfogadást és a tiszta intim kapcsolódást a legmagasabb szinten éljem meg, hogy később bármilyen helyzetbe is sodortatom magam képes legyek erre emlékezni és tudatosan alkalmazni azt, amit itt megtanultam.

5. Kislányként feszegetem a határaim, hisztizek és duzzogok, ellenállok. Türelmetlen és önző vagyok. A világból nem látok többet, csak annyit, ameddig az árnyékom ér, és azt gondolom, az árnyékom jelenti a mindenséget és utána már semmi sincs. Azután szépen lassan megtanulom, hogy vannak körülöttem más árnyékok, más lelkek, más formák, más nézőpontok. Még nem tudom, hogy ez mit jelent és nem is nagyon tetszik nekem de felfogom, hogy nem csupán én és a vágyaim létezünk. Alkalmazkodnom kell másokhoz is. A bennem tomboló, szenvedő, szorongó csajt, szenvedő kamaszt is szeretem és elfogadom, mert ők is az én részeim. Bennem élnek és segítenek, amikor kérem annak a ragyogó és csodás nőnek, akivé váltam, és akivé bármikor újragondolhatom magam, ha nem tetszik az, amit látok, amikor belenézek a tükörbe. Nem nézem le, nem szégyenlem, nem alázom meg és nem bántom se szóval, se tettekkel magamat. Tudom, hogy minden részem, minőségem egyformán fontos.

6. Fiatal nőként a férfiak jelenlétében megérzem nőiességem erejét, hatását és ettől hirtelen megijedek és félénk és zavart leszek. Furcsa döntéseket hozok. Elmenekülök onnan, ahol szeretnek és vonzódom emberekhez és helyekhez, amelyek nem jók nekem, mert megengedem, hogy ártsanak nekem. Közben tudom, hogy minden csalódásra szükségem van és belemegyek a nagy szerelemi bánatokba. Megtanulok zokogni és megtanítom magam, hogy hogyan mossam könnyekkel ragyogóra a szívemet, amely majd alkalmassá tesz engem a tiszta, hiteles férfi energiájának felismerésére és beengedésére.

7. Érett nőként elkezdem becsülni magam. Belátom, hogy a nem döntés is döntés és azt is, hogy az akciókban fejlődök, a reakciókban csak sodródom. Elkezdem szeretni azt a nőt is magamban, aki csalódott, szenvedett és padlóra került és akit hagytam elbukni. Azt, akinek megengedtem, hogy szorongjon és és elhitesse magával, hogy nem kell senkinek. Nem szép, nem okos, nem szerethető és ő az egyetlen, akinek soha semmi nem sikerül, amit igazán szeretne.

8. Mielőtt még nagymama lennék megtanulom szeretni magamban valamennyi tökéletlen részemet, hibámat, tévedésemet, mert csak ezekből tanulhatok újra meg újra szeretni és bízni. Sosem feledem az anyaméh ősbizalmát, a belső gyermekem kreativitását és a valamennyi megélt női minőségemben tapasztalt fájdalmat, mert a férfit, aki mellém szegődik végül, csak így, ezzel a tudással és megengedéssel leszek képes érteni, szeretni, feltételek nélkül elfogadni. És tudni azt, ő csak hozzátehet jóságával a ragyogásomhoz de nem tőle kapom azt. Az erőm az enyém. Bennem van és az anyaméh állapot előtt is bennem volt, mert nem része a testemnek. A szellemem, elmém, lelkem, gondolatom része.

9. Akkor megérkezem az anyai minőségbe és háttérbe szorítom egy időre a szexistennőt, a társat, a nimfát, a kéjnőt azért, hogy megtapasztaljam és megértsem a teljes feladásnak, megnyílásnak, ego megsemmisülésnek, lelki, szellemi rugalmasságnak, hatékony változás kezelésnek és odaadásnak a mágiáját, hogy utána teljesebb, bátrabb, magabiztosabb, alázatosabb társ, feleség, szerető gésa és anya lehessek.

10.Valamennyi női minőségem teljes megélésével, elfogadásával elkezdem birtokolni a tudást, amit nem látok mindig a szememmel, de tapintom és érzékelem az elmémmel. Lelkemmel, szívemmel mindazt, ami jó nekem és szelíden mondok nemet mindarra, amire már nincs szükségem. Megköszönve a tapasztalást, amit kaptam. Elkezdem megérteni és alkalmazni, mit jelent a hála és a megbocsájtás. Támogatom magamban a jót és fejlesztem azt, amiben gyengébb vagyok és mindezt ítélkezés és önbántalmazás nélkül teszem.

11.Tisztelem minden földön élő valamennyi asszony ősi energiáját, hitét, önbizalmát és feltételek nélküli ősbizalmát. Tisztelem a Földanyát, Pachamamát és bátran elfogadom a segítő energiáit és felajánlom cserébe a saját erősségeimet, amivel támogathatom akár az Univerzumban létező valamennyi női attriobútumot.

12. Örökké élek a lányomban, gyermekemben, ahogy anyám él bennem és én őbenne. Lányom lányai, és gyermekei pedig majd saját lányaikban, unokáikban! Ámen!

 

Montorffy Letti

író, coach, tréner

 

 

Kép forrása: Stílusblog

Anya! Apa! Kérlek, bocsássatok meg nekem!

Ha hiszel abban, ha nem, hogy a szüleidet te választod, akkor is tudnod kell, hogy a szüleiddel szemben viselt haragod, neheztelésed kihat az egész életedre és a gyerekeid életére is. A vér szerinti kapocs elrendeltetett. Nem írhatod felül. Sem sértettséggel, sem elégedetlenséggel, sem szemtelenkedéssel. Semmivel se írhatod felül. Ha az az ember vagy, aki valamiért harcban áll a szüleivel vagy az egyikkel vagy a másikkal, esetleg mindkettővel, akkor a feladat adott. Meg kell értened, miért őket választottad. És ennek a megértésnek nem fejből, nem a racionálisan felfogható magyarázatokból kell megérkeznie hozzád. A szívedet hallgasd meg! A megbocsájtás azért fontos, mert a harag bepiszkítja a szíved és koszos szívvel nem lehet egyetlen vélt vagy valós sérelmet sem elengedni. Nem lehet megérteni, meglátni azt, ami bánt, miért bánt. Ha a fájdalmaidra újabb fájdalmat raksz, nemcsak önmagadtól, a belső barlangban élő, isteni énedtől zárod el magadat de a szüleidtől és mindenki mástól is. Az út egyedi. Nincs tanácsom arra, hogyan jutsz el a háláig, a köszönetig, csak azt tudom, hogy mindezt tiszta szívvel kell megcsinálni. Lehet kicsit együgyűnek tűnik ez a tiszta szív dolog de ennek ellenére így van. A megbocsájtás új felismeréseket ad. Változást. Egyiket a másik után. Szemed, füled lesz arra, amit korábban nem akartál meghallani, meglátni. Nincs receptem de egyet biztosan tudok. Mindig azt nézd, hogy az erősségeidben hol vannak ők, a szüleid? Ott van-e a szeretetre való képességedben az anyád és az apád. Mert ez a legtöbb. A szeretet.

Hosszú, szövevényes és bolyongó útjaim végén újra és újra ide érek ki a sötétből. Ide, ahol a bennem lévő isteni lakozik. És a szeretet. A szeretet, amelyet tőled kaptam Anya és a szeretet, amelyet belém vetettél Apa. A szeretet, amely a ti szerelemetekből született. A szeretet, amellyel minden idegent át tudok ölelni. A szeretet, amely megbocsájtást, megértést és feloldozást ad nekem. Egyetlen vita, veszekedés, fájdalom, sértettség, meg nem értés, hiány sem számít, mert a legtöbbet megkaptam tőletek, amit egy gyermek kaphat. És ez a szeretet. Úgy szerettek engem, ahogy ember ezen a földön sose lesz képes, és én ebből a csodálatos, apadhatatlan erőből táplálkozom nap, mint nap.

A ti szeretetetek tesz fontossá engem. Ebben a szeretetben elhiszem, hogy nélkülözhetetlen része vagyok a világnak és mindenkinek, aki mellettem van. 47 éves vagyok. Néhány nap múlva itt a Karácsony, és olyan hálát érzek a szívemben, amit gyermek csak érezhet a szülei iránt...én az örök háborgó, lázadó, duzzogó kisgyereketek. Kérlek, bocsássatok meg nekem! Bocsáss meg Anya, hogy ezt nem láttam eddig! Bocsáss meg Apa, hogy képtelen voltam téged hosszú évekig kioldozni a haragom kötelékéből. Mindketten megadtatok nekem mindent ahhoz, hogy az a nő lehessek, aki észreveszi és megcselekszi, azt, amiért megszületett. Az erőm a ti erőtök.

Az irántatok érzett hálám végtelen és örökös, akár a szeretetem.

Folytatom, amit ti nem tudtatok befejezni és megváltoztatom, amit nektek nem sikerült.

Lányotok,

Zachár Nikolett

 

Anya és Apa

Cukrozott eper és állva hintázás avagy miért olyan fontosak gyermekkorunk szép emlékei

Vannak ízek, illatok, mozdulatok amelyek örökre belénk ívódnak. Az évek fogynak, a vágyaink tisztulnak, a szívünk lágyul vagy épp keményebb lesz de ezek az emlékek sosem törlődnek ki. Évtizedekkel később is ugyanazt az érzést hozzák ki belőlünk, mint amikor először átéltük. Gyerekkorunkból sok ilyen emléket őrzünk a lelkünkben, ami jó, ringat és biztonságot ad. Nekem az egyik ilyen gyermekkori emlékem a cukrozott eper íze. Szerettem, ahogyan az eper leve a hófehér porcukorral rózsaszín sziruppá összeáll a tányérban és ízével kiegészíti a gyümölcs zamatát. A cukrozott eperben benne volt minden, ami képessé tett arra, hogy a jelenben élvezzem a pillanat aromáját. Elvesztem az édes ízekben, illatokban, a színekben, a szirup ragacsos tapintásában, ahogy csak a gyerekek képesek belezuhanni a mostba, és megélni a vágyaikat. Minden pillanatot átélnek, minden érzékszervükkel, és közben nem agyalnak sem azon, hogy mi volt a tegnapi szomorúság, sem azon, hogy mi lesz, ha elfogy az összes cukrozott eper a tányérról és az ujjukról lenyalták az összes az édes, enyves szirupot. Nincs múlt és nincs következő pillanat. A jelen van minden egyes percben és azután újra a jelen.

A fotón én vagyok látható 1974. nyarán 4 évesen Balatonon.

 

A másik fundamentális emlékem az állva hintázás élménye volt. 4 évesen, amikor ezt senki másnak nem engedte meg az anyukája de nekem igen. A repülés élménye, a szabadság, hogy olyat teszek, amit más nem, meghatározó volt már akkor is. Emlékszem a balatoni szél illatára, ahogy simogatta a bőröm, a magabiztos érzésre a hinta tetején. Repülök és azt érzem ott maradnék örökre ebben a repülésben. Egyensúlyban tartani magam a hintán állva nekem egyszerű. Ugyanakkor izgalmas és váratlan is. Ügyes vagyok és tehetséges. Hiszek magamban. Tudom, hogy nem fogok leesni sosem. (és valóban soha nem estem le, pedig sokat hintáztam így, sőt ki is ugrottam belőle előre egy homokozóba, átéltem a vágyat, hogy repülök, mert ez voltam én és ez vagyok ma is!)

Hol lángos, hol sült hekk, hol főtt kukorica illatú volt a szél. Néha csukott szemmel szárnyaltam, és minden anyuka engem csodált, hogy milyen ügyes ez a kislány. Színpadom voltam egy alig egy négyzetméteres deszkán, és nekem ez jó volt, erőt, hitet és élményt adott.

Két napja a lányom megkérdezte, ha választhatnék 3 különleges képesség közül, melyiket választanám. Víz alatti lélegzés, repülés, teleportálás. Kapásból a repülést mondtam, pedig azóta, hogy állva hintáztam 43 év telt el!

A gyerek, minden gyerek ismeri a boldogság valódi forrását és nemcsak ismeri, hanem naponta meg is éli azt. Nem ereszti el, mert érzi, hogy szüksége van rá. A játék izgalmát, élményét, spontaneitását, a mindennapi életét építi fel belőle.

És ez a gyermek ott él benned most is! (Ahogy írom ezeket a sorokat libabőrös lesz a karom, a lelkem, a szívem de még az elmém is, és kedvem támad újra állva hintázni!)

Ha szomorú, kedvetlen és motiválatlan vagy itt az ideje, hogy utazz egyet a gyermekkorodban és keress egy olyan élményt, amit nagyon szerettél. Amiben minden érzékszerveddel benne voltál és ebben az élményben az lehettél, aki vagy. Van, ami sosem vész el belőlünk, csak megfeledkezünk róla, pedig életünk kérdéses vagy nehéz pillanataiban segítségül hívhatjuk.

 Ugyanakkor, én hátulról, mert látni szerettem volna, hogyan néz ki a hajam, abból a szemszögből, ahogy mások látják.

Verbális bántalmazás okai, fajtái óvodában, iskolában, bárhol...(első megjelenés a Vasárnap Magazinban)

Egy ideje fókuszba kerültek a különböző bántalmazások, családban, iskolában, egy adott közösségben (pl. sportegyesületben, szakkörben) elkövetett bántalmazások. Kiemelten a verbális erőszak is. Nők, férfiak, vallás, származás, nemi indentitás ellen elkövetett abúzusa*. Végre folyamatosan írnak a témáról, ébren tartják és ez nagyon jó, mert megoldás csak így születhet. Beszélgetéseket kezdeményeznek, felméréseket végeznek, tanulmányokat készítenek arról, hogy a bántalmazás nem csak fizikai síkon történhet. A közgondolkodásban ennek a felismerésnek a tudatosítása nagyon fontos és szükséges előrelépés. Egyrészről azért, mert sokan éltek/élnek vagy nőttek/nőnek fel bántalmazó közegben úgy, hogy nem is tudtak/tudnak róla, hogy őket bántalmazták vagy éppen most is bántalmazzák.

A fizikai sérüléseknek egyértelműen látható jelei vannak. Kék és lilás foltok, sebek, duzzanatok. Egy idő után nem lehet eltakarni az árulkodó jeleket. Más a helyzet viszont a verbális bántalmazással. Hiszen annak is sok árulkodó jele van de első látásra ezeket nem lehet észrevenni. Ezért is fontos, hogy mindenki felismerje, ha bántalmazásban él, akkor is, ha nem verik meg naponta.

 

Bántalmazott az a gyermek vagy felnőtt, aki meghatározható gyakorisággal, hónapokon vagy éveken át elszenvedi a fizikai azaz testi és/vagy lelki azaz verbális bántalmazást. A hangsúly a rendszerességen van!

 

A szóbeli bántalmazás határvonala vékony. Sokszor nehezen érhető tetten az erőszak elkövetése, különösen akkor, ha szülő, edző, pedagógus teszi ezt a gyermekkel. Akire a gyerek felnéz. Anya, Apa, a Tanító néni nem lehet rossz, ők okosak és mindent tudnak, mert már felnőttek. Biztos igazuk van, és én vagyok rossz. A gyerek sok esetben nem hiszi el, hogy ahogyan viselkednek vele az helytelen. Felmenti a szüleit, mert feltétel nélkül bízik és feltétel nélkül szeret. A hátár az autokratikus* nevelési attitűd és a bántalmazó attitűd között nagyon vékony. Ha valaki folyamatos szóbeli bántalmazásban nőtt fel, elfogadott lesz számára, ha utána a párkapcsolatában is bántalmazott lesz vagy épp bántalmazóvá válik. Azt hiheti, hogy amit tesz nem helytelen, nem lehet az, mivel a saját szülei is így nevelték.

Mindenképpen megkülönböztetném a szándékos, tudatos bántalmazást, a tudattalantól. Bármilyen okból, akarva vagy akaratlanul mások bántalmazása nem elfogadható. Ettől függetlenül a szándék eredetét, okát mindig ismerni kell, akkor is, ha ez egyik bántalmazót sem menti fel a felelősség alól. Létezik olyan, hogy egy szülő a lehető legjobb szándékkal de folyamatos szóbeli bántalmazásban nevel fel egy gyermeket, pusztán azért, mert nem tudja, hogy amit csinál, és ahogyan csinálja az bántalmazásnak minősül. Mindenki csak azt tudja továbbadni, amit tud, ahogyan és amennyire megvalósult, például szülőként. Kevesek képesek arra, hogy felülírják a rossz családi mintákat és más utat kövessenek, mint amit ismernek.

Amikor óvodai és/vagy iskolai bántalmazást vizsgálunk, ahol gyermek bántalmaz egy másik gyermeket, mindig a szülővel kell elsősorban foglalkozni. Hiszen a gyermek egy adott viselkedési mintára reagál, másolja azt vagy éppen lázad ellene.

 

Bántalmazó gyerekek óvodában, iskolában

 

Miért bántalmaz egy gyermek rendszeresen egy másik gyereket? Több oka is lehet, egy biztos, ha ilyet tapasztalunk azonnal szóljunk az adott közösség vezetőjének és mindenképpen kérjük szakember segítségét, mert a rendszeres bántalmazás személyiség torzuláshoz, agresszióhoz, mentális zavarhoz, szélsőséges esetben akár öngyilkossághoz is vezethet. Nézzünk néhány jellemző okot a teljesség igények nélkül. Mitől válhat bántalmazóvá egy gyerek?

 

  1. Otthon maga is bántalmazott, akit a szülei verbális vagy /és fizikai bántalmazással nevelnek. A tanult mintát viszi tovább vagy épp megpróbál ellenállni annak az agresszió eszközeivel élve, mert csak azokat ismeri.
  2. Magányos, szülei nem beszélgetnek, nem játszanak vele, nem kap teljes figyelmet. Az erőszak a figyelemfelkeltés eszköze lesz.
  3. Szeretet hiányos és a dominanciával, verbális, esetleg fizikai bántalmazással próbál szeretetet kapni.
  4. Önbecsülése, önbizalma megerősítésére használja a bántalmazást.
  5. A családon belül nincs őszinteség. A hazugság, elhallgatás elfogadott viselkedési minta. Ez frusztrálja a gyermeket és feszültségét mások bántalmazásában vezeti le.
  6. Otthon nem beszélhet az érzelmeiről, mert megszégyenítik, esetleg kinevetik. Ezért a közösségben ő is megszégyenít, megaláz másokat, ezzel próbálja a saját rossz érzéseit csökkenteni.

 

A szóbeli abúzusról tudni kell, hogy valós célja, nem a probléma megoldása, konszenzusra jutás, hanem az, hogy a bántalmazó állandó kontroll alatt tartsa a bántalmazottat és dominanciát szerezzen felette. Ez lehet tudatos, azért csinálja, mert fél, hogy ha elveszti a kontrollt, akkor elveszti a másik szeretetét is. Általában az ilyen embereknek/gyerekeknek kicsi az önbecsülésük, önbizalmuk. Úgy nőttek/nőnek fel, hogy valamelyik /esetleg mindkét/ szülőnek folyamatosan bizonyítani kellett/kell és úgy érezték, soha nem felelnek meg, nem lehetnek elég jók. Megosztott figyelmet kaptak, azaz beszélgetésben nem néztek a szemükbe, nem érintették meg őket, nem kaptak támogató kérdéseket. A minta, amit tanultak az, hogy a kontroll jó, a dominancia jó. Mert hatalmat ad, és ebben a hatalomban érzik magukat biztonságban.

A szóbeli bántalmazás fajtái

 

  1. Számonkérés, elszámoltatás

    – a bántalmazó napi szinten számon kéri a bántalmazottat, hol járt, kivel és mit csinált, a rábízott pénzt rendszeresen elszámoltatja

    – a bántalmazó azt érezteti a bántalmazottal, hogy nem érdemes a bizalmára

  2. Féltékenység

    – mindenre és mindenkire féltékeny, ami a másiknak örömet okozhat és ennek napi rendszerességgel erőszakos kommunikációban hangot is ad

  3. Titkolózás, elhallgatás

    – a bántalmazás abban nyilvánul meg, hogy rendszeresen megvonja a másiktól az intimitást, az alapvető érzelmi szükségleteket, a bizalmat és a valós párbeszéd lehetőségét

  4. Megszégyenítés, megalázás

    – a bántalmazó célja, hogy a másik pozícióját, értékeit, közösségben elfoglalt helyét gyengítse

    – önbizalmát, önbecsülését elvegye

  5. Hibáztatás, vádaskodás

    – az elkövető olyasmivel vádolja az áldozatot, amit el sem követhetett, mert hatáskörén kívül esik

  6. Megfélemlítés

    – a másik gyengeségeit arra használja, hogy félelemben tartsa és ezáltal uralkodni tudjon felette

  7. Ítélkezés, kritizálás, sértegetés

    – ok nélkül is negatívan, sértő szavakkal bántja a másikat, ítélkezik felette, leszólja és kritizálja gondolatait, döntéseit

  8. Parancsolgatás

    – kérés, megbeszélés, egyeztetés helyett parancsokat osztogat

  9. Erőszakos düh

    – degradáló, káromkodó szóhasználattal leszólja a másikat

  10. Elfelejtés

    – megígért dolgokat rendszeresen elfelejti megcsinálni, majd azt hazudja, hogy ő ilyet soha nem ígért

  11. Tagadás

    – mindenbe és mindenkibe beleköt

    – a másik érzéseit, realitását, gondolatait elutasítja, megkérdőjelezi a legegyszerűbb hétköznapi cselekvésekben is

  12. Tekintély rombolás

    – a bántalmazó célja, hogy a másik megítélése egy adott közösség szemszögéből kizárólag negatív legyen

  13. Túlzott figyelemkövetelés

    – nem tartja tiszteletben a magán- és intim szférát sem időben, sem térben

    – naponta többször telefonál, üzeneteket küld, és ha nem kap azonnal választ erőszakos dühvel reagál

  14. Viccként megfogalmazott szóbeli bántalmazás

    – a bántalmazó rendszeresen valamilyen sértő dolgot viccbe csomagol

  15. Lekicsinylés, bagatellizálás

    – a bántalmazó a másik tetteit, vágyait, érzéseit lényegtelenné teszi

  16. Beszélgetés bojkottálása, téma elterelése

    – a titkolódzás egyik fajtája

    – az abúzust elkövető szabja meg, miről lehet beszélni és mennyit

  17. Érzelmi manipulálás különböző fajtái

    – a másik érzékeny pontjára próbál hatni nem odaillő érzelmek felerősítésével, mint pl. a lelkiismeret-furdalás, önvád, szégyen érzése

 

Kerüljük a visszatámadást, a védekezést és a vitatkozást. Ezzel csak alkalmat adunk a bántalmazónak egy újabb támadásra. Ha mi vagyunk bántalmazottak, vizsgáljuk meg, mi ebben a helyzetben számunkra a tanítás. Beszéljünk róla bátran, nyíltan és álljunk bele teljes hittel abba az erőbe, hogy senkinek sincs joga ahhoz, hogy erőszakot vegyen rajtunk. Vegyük észre, ha bántanak minket, adjunk hangot ennek, és lépjünk ki belőle. Ha a gyerekünket bántalmazzák, jelezzük ezt a másik szülőnek, közösség vezetőjének. Kezdeményezzünk párbeszédet. Ha szükséges, kérjük szakember segítségét, hogy gyermekünk idejében megtanulja kezelni, mit kezdjen a bántalmazó helyzetekkel.

 

*Abúzus: jogi vagy erkölcsi visszaélés, bántalmazás

*Autokratikus: „parancsuralmi”: a nevelő hatalmi helyzetén alapul, túlnyomórészt kényszerítő eszközöket alkalmaz, feltétlen engedelmességet követel 


Montorffy Letti

író, coach, életvezetési és motivációs tréner

 

 

A patchwork család harmóniája, avagy elengedés és önismeret nélkül nincs újrakezdés (Első megjelenés a Vasárnap Magazinban)

Színes, izgalmas, harmonikus. Mindenkinek megfelelő, mindenki lelkét képes simogatni, betakarni. Senki sem fázik alatta. Kívül-belül olyan, amiben mindenkinek motiváló reggel felkelni és este békésen nyugovóra térni. Ha azt gondolod, hogy ez valami utópisztikus elképzelés, akkor olvasd el a történetem, mert én épp ilyen családban élek. Egészen pontosan olvasd el, hogyan változtam, változom azért, hogy ilyen jól működő, szeretetteljes családban élhessek. Most azt gondolod, hogy ilyen nincs? Valóban. Amit gondolsz, azt teremted, éled. Ha úgy gondolod nincs, nem is lesz, mert a gondolatod szabja az irányt. A gondolatod erősítheti a hited. Ez a cselekvésben megvalósuló csoda, amelyben lehet kiegyensúlyozottan, a családon belüli kapcsolatok sorrendjét felállítva harmóniában élni második házasságban is. Sőt jobban, szebben, derűsebben, mint korábban. Egymás mellé rendelt társként. Nem kiszolgáltatva, szerepeket összetévesztve, hanem pontosan tudni, mikor, melyiket használd, értékeld, és mikor melyiket altasd kicsit. A feltételek mindenki számára adottak de mindenki máshonnan startol, ezért fontos, hogy tudd, honnan indulsz.

Elengedés nélkül nincs újrakezdés

Annak idején nagyon hosszú mérlegelés előzte meg a végső döntésem, hogy válni szeretnék, mert ahogyan akkoriban a családi életet éltük már igen hosszú ideje, az nem az volt, ami egy egész életen át igazán jót tett volna bármelyikünk lelkének. Nem szerettem volna, hogy a gyermekeim azt a nő-férfi, férj-feleség, apa-anya modellt lássák követendő mintaként, ahogy mi éltünk. A mérlegelés sokáig tartott, a döntés ellenben egyetlen pillanat volt. Hosszú ideig vissza-visszarántott a félelem, ahogyan annyi más nőt, aki majd két évtizedet élt egy házasság szorításában. Nehezítette a helyzetemet, hogy az exférjem akkoriban a lelki manipuláció, a hazudozás, a vetítés valamennyi hangszerén játszott, több szólamban is, és ellenfélként tekintett rám, akivel harcolnia kell. Küzdeni és bizonyítani, hogy a családelhagyó nem ő. Tehát a fő gonosz sem lehet ő; csakis én, mert ezzel elhagytam a gyerekeim (ami persze nem volt igaz de ezt akarta elhitetni velem), mert mertem kockáztatni és lépni. Megosztó gondolat: egy házasságban, ki az, aki család elhagyónak számít? Aki jelen van ugyan de közben naponta mást ölel, mással osztja meg a gondolatait nem a házastársával vagy aki ténylegesen, azaz fizikailag is kilép a házasságból? Azt gondolom, sokféle cserbenhagyás létezik egy kapcsolaton belül. Nem feltételen az számít elhagyónak, aki ténylegesen elköltözik. Néha a bátrabb, őszintébb, türelmetlenebb költözik el de attól még lehet a másik az, aki elhagyta már sokkal korábban a családot. Uralkodási hajlama, hűtlensége, agressziója miatt irányt váltott és letért arról az útról, ami a boldog családi élethez visz, és a társa csupán erre az attitűdre reagált, amikor beadta a válókeresetet.

Döntöttem de nem tudtam, mi vár rám, ránk, a gyerekeinkre. Csak ennyit éreztem de azt mindennél biztosabban: az élet, amelyben szüntelen hazudnak nekem, csak hazugságot és álszentséget szülhet. Ezekben pedig lehetetlen szeretni, változni, fejlődni. Felvállalni, fejleszteni, elfogadni önmagam. A legragyogóbb önmagam, aki itt és most lehetek anyaként, nőként, társként. Mindenhogyan.

Amikor beláttam, hogy a kapcsolatunk szavatossága lejárt, és nem tudjuk megjavítani, (mert sajnos olyan is létezik, hogy valami végleg eltörik), akkor elkezdtem szépen lassan áthangolni a lelkem, a szellemem, a testem, egyszóval az életem. Ösztönösen, intuícióim mentén lassan haladtam előre de haladtam. Ha hasonló helyzetben vagy, mint akkor én, neked is ezt tudom javasolni, hogy menj. Minden nap egy lépéssel előrébb. Válts minden gondolatot cselekvésre. A félelem legjobb ellenszere a „dolgok csinálása”. (Akkoriban futottam le életem első és eddigi egyetlen fél maratonját, amiről korábban azt gondoltam, egyszerre ennyit soha nem tudok majd lefutni. Hatalmas mentális erőt adott!) Lásd magad a jövőben, a megvalósult, új és boldog életedben, mert fontos, hogy tudd merre haladsz és mit szeretnél elérni, de mindig a jelenben cselekedj! Hogyan? Másképpen, mint ahogyan megszoktad, mert változás csak ott történik, ahol valamit másképpen csinálsz, mint azt korábban tetted. Ez az áthangolási folyamat, amit én intuitív alapon végeztem (bár, ma már tudom, hogy tudatosan is lehet, sőt változásban szükséges is ezt tudatosan végezni), előkészítője a régi elengedésének. Mert amíg a régi életedet, a hozzá tartozó szokásokat, a párodhoz kötődő régi attitűdöket, érzéseket, rossz beidegződéseket, csalódásokat, bizalmatlanságot, kételyt, félelmet nem engedted el, jöhet bárki, nem lesz harmónia. Mert csak oda tud megérkezni, az új. ahol tiszta, egyértelmű hely van számára fenntartva. Ott nem beszélhetünk valós újrakezdésről, ahol még a régi házastárs irányít, „álmodja tovább az egykori közös életet”, a háttérből mozgatja a szálakat, manipulál, zsarol stb. ( és mindegy, hogy erre melyik félnek van szüksége, amíg ez így működik, addig nincs teljes elengedés). Mert a régi minden kapcsolódására (kivétel a közös gyermekek nevelése) nemet kell mondani ahhoz, hogy igent tudjunk mondani az újra. Mitől olyan nehéz megtenni? Mert olykor összekeverjük a személyt valami mással, például egy érzéssel vagy erővel, vággyal és valójában nem a személyt, hanem azt nem tudjuk elengedni, amit a személy számunkra képviselt.

Ne feledjük a gyermekünk ott van velünk ebben a folyamatban, mint csendes, néha hangos megfigyelő és gyűjtöget, raktároz, megél, átél. Mindent. Érzést, szokást, haragot, rettegést, vágyat. Mindent lát, mindent érez, akkor is, ha nem mondja. Velünk együtt változik.

 

Mi történik a gyerekekkel ebben az áthangolásban?

Hagyjuk, hogy az életkorának, szellemi érettségének megfelelően részt vegyen ebben a változásban. Ne zárjuk ki őt teljesen ebből a folyamatból, és ami nagyon fontos, hogy soha ne bíráljuk a házastársunkat előtte. Kezdetben, sajnos én ezt nem tudtam megtenni, mert túl sok volt bennem az indulat de később igen, és azóta is nagyon odafigyelek arra, hogy ne minősítsem az édesapjukat negatívan. (Mára egyébként harmonikus kapcsolatot ápolok az exférjemmel, és sikerült elengednem a csalódottságomból fakadó dühöt is.) Ne feledjük el, hogy a fájdalom, amit a volt házastársunk mellett vélt vagy valós formában átéltünk kizárólag a miénk. A gyermekünknek ezekhez az általunk átélt negatív érzéshez semmi köze sincsen! Az ő viszonyulásuk, megélésük az édesapjukkal (édesanyjukkal) értelemszerűen más, és ez így van rendjén. Soha ne keverjük össze a mi vegyes érzelmeinket az ő érzéseikkel, és ne is akarjuk, hogy ő is ugyanazt érezze, amit mi. Nagyon káros és romboló hatása lehet gyermekünk mentális fejlődése szempontjából annak, ha úgy nő fel, hogy szüntelen azt éli meg, elárul minket, ha szereti az apját (anyját) is, nemcsak minket.

A gyermekkel ugyanaz történik a válás során, mint velünk, csak tízszeresre felnagyítva. Ezért nagyon fontos a beavatás, hogy tudja mi fog történni. Soha ne hagyjuk bizonytalanságban. Ha mi szorongunk, ő még jobban fog szorongani, ha mi félünk, ő még jobban fog félni, hiszen neki mi (Anya és Apa) vagyunk támasz, oszlop, vár, erdő, patak és a rét az összes virágjával együtt. Ne vegyük el tőlük annak a reményét, hogy a szülei válása után minden újra rügyet fog bontani és újra egység lesz és harmónia. Tanítsuk meg őket arra, hogy az életben a veszteség sok esetben inkább nyereség. Nem feltétlen szomorú, mert lehetőséget ad valami újra. Tanítsuk meg nekik, nézhetnek más, több nézőpontból is arra, ami fáj és arra is, hogy az életben minden elmúlik, és ez így rendjén van. Ha elvesszük a hitüket, a jóra, a szépre váró reményüket, nem fognak tudni beilleszkedni az új családba és elfogadni a szülő új társát. Haraggal, csalódással, fájdalommal nem lehet új életet építeni. Amíg haragszol és dühös vagy, addig rombolod magad és elveszted még a lehetőségét is, hogy valaki mással felépítsd újra a bizalmat, a szerelmet, a hitet. Ha akaratlan is de a benned lévő haraggal, dühvel gyengíted a gyermeked mentális erejét. Az újhoz is erős alap szükséges. A család, nem feltétlen csak a vérségi kötelékektől lesz jól működő, megértő és szeretetteljes.

 

Az én történetem...

Már fél éve zajlott a válóperünk, amikor megismertem jelenlegi férjemet. Három hónapig barátkoztunk, ismerkedtünk, amíg egyszer csak rájöttünk, hogy ez több mint barátság. Beismerem a férjem időben előbb ébredt ebbe a szerelembe de a végkifejlet és a történetünk alakulásának szempontjából nincs jelentősége, hogy ki, mikor érkezett meg a kapcsolatba. Mert az elejétől fogva egymás tanítói, mesterei, tanítványai voltunk, és így van ez a mai napig. Arra törekszünk, hogy tudatos figyelemmel, megértéssel vigyük színes foltokból összerakott családi életünket. Ha pedig elvisz minket a hév, a szenvedély vagy egy régi hitrendszer, hibás szokás, rossz attitűd, akkor arra törekszünk, hogy megpróbáljuk visszahozni a másikat a jelenbe. Nem számít ki teszi meg az első lépést előbb, mert a miénk egy mellérendelt társkapcsolat, és nem lesz senki attól kevesebb, ha bocsánatot kér, és attól sem, ha elmondja, amit érez. Pont úgy, ahogy érzi. Nem szépít semmit. Mert fejlődni és szeretni csak őszintén lehet.

Nem volt könnyű a hangolódás. Nem párként és szerelmesként, hanem apaként, anyaként, családként. Okozott feszültségeket, szakítás közeli helyzeteket, nem járt mindig pozitív érzetekkel, megélésekkel. De kölcsönösen (pozitív értelemben) hatottunk egymásra konfliktusaink ellenére is például nevelési kérdésekben. Mindegyikünk volt házastársa nagyon más értékrendű, lendületű, más mentális erejű, más attitűddel rendelkező ember, mint amilyenek mi vagyunk. És ez a „másság” a gyermekeink viselkedésében köszönt vissza és okozott konfliktust. Más közegben élnek ott, a másik szülővel, és máshogy itt, velünk. Ráadásul, még az idő mennyisége is különbözik, amit velünk töltenek. Hiszen a párom gyermekei csak minden második hétvégén vannak velünk, az én gyermekeim pedig egy hetet töltenek velünk, egy hetet az édesapjukkal. Volt és lesz is még mit összehangolnunk de mára már tudjuk, hogy minden ami a családi életünk kialakításával jár természetes folyamat. Csináljuk, beszélgetünk, megvitatunk, konszenzust kötünk, bocsánatot kérünk, segítünk, szeretünk. Nekünk ebben a hangolódásban sokat segített, hogy ezeket a megértésbeli, ráébredős folyamatokat azt, hogy mi történik bennünk, velünk, értünk vagy épp ellenünk, elkezdtünk tudatosan figyelni, tetten érni. Mint ahogyan próbáltuk, próbáljuk magunkat lefülelni, ha a viselkedésünk nem épp kongruens. (A kongruencia kifejezés egy belső pszichikus állapotnak a viselkedéssel való egybevágására utal.)

Vitás helyzetek után lehetőség szerint azonnal reagáltunk, kommunikáltunk. Persze nem mindig. Voltak hosszabb csendek, amitől néha megijedtem de ezt is el kellett fogadni, hogy nem baj, ha néha csend van, nem kell mindig mindenre azonnal reagálni. Azután elmondtuk, mi zajlik bennünk, beszéltünk az érzéseinkről, hogy nekünk mi esik jól, és mi nem. Elkezdtünk figyelni arra, hogy bírálat és ítélkezés mentesen beszélgessünk egymással.

És elkezdtük az egyértelmű dolgok kommunikálását. Mit jelent ez? Hogy arról is beszélünk, amiről korábban úgy véltük nem szükséges, mert a másik „azt úgyis tudja”. Rájöttünk, hogy „nem tudja úgyis”, és nem azért, mert figyelmetlen, hanem azért, mert a mindenki csak a saját fejével tud gondolkodni és ami az egyiknek evidens, a másiknak nem az. (És ehhez még nem adtam hozzá, az aznapi lelki és mentális állapotot, ami szintén befolyásolhatja a pillanatnyi reakciót.) Bevallom nem sikerült mindig, minden konfliktust azonnal feloldani, hiszen a régi, még feldolgozatlan sebeink, a hétköznapi monotónia minket is gyakran bedarált. De már tudjuk, hogy néha az is segít, ha csak kibeszéljük magunkból, mi zajlik bennünk. Mert a hangolódáshoz, empátiához fontos, hogy a másik is értse, pontosan mi az, amit épp átélünk. Tapasztalatom, hogy helytelen és a kapcsolatra igen káros hozzáállás, ha sértődötten elvonulok, és megpróbálom kitalálni, hogy a másik, miért mondta és tette azt, amit tett, amivel engem úgy megbántott. És ha megkérdezi, mi bajom, azt mondom sértődötten: semmi. Pedig ott az a flegmán kimondott semmi a legtöbb. Nem szabad hagyni magunkat sokáig ebben a semmiben. Mert ilyenkor elméleteket gyártunk és folytatásos teleregényt írunk belőle (különösen, mi nők), pedig meg is kérdezhetnénk, miért tette.

Mitől működik egy tökéletlenül tökéletes második esély, második házasság, második család?

Ugyanattól, mint az első, feltéve, hogy az elsőt előbb el kell engedni. Úgy készültünk, örökké tart. Nem lehet ugyanis máshogy készülni egyikre sem, mert nincs más opció, ha szeretsz, csak az örökké. Amivel ma többet tudok, mint korábban az nem a szeretet, a tisztelet, a megértés, a kedvesség erejében, minőségében van, hanem az önismeretben. Abban, hogy tudom magam minden helyzetben képviselni. Látom a folyamataimat. Képes vagyok erőszakmentesen kommunikálni. Törekszem rá, hogy rugalmasabban kezeljem a vélt vagy valós sérelmeim. Egyszóval a változás abban van, ahogyan én látom magamat, a környezetemet, és a viszonyomat a körülöttem lévő emberekkel. Áthangoltam a hozzáállásomat. Nem kötök alkut magam ellen, mert ha én, mint nő rendben vagyok magammal, akkor a bennem lévő anya is ki tud bontakozni, mégpedig teljes pompájában, és ebben az áradásban jó mellettem gyereknek lenni. Ha pedig áradok, mint nő, akkor jó mellettem férfinak lenni. Társnak, férjnek lenni. Persze mindehhez az is kell, hogy akit választottam, hasonlóan a folyamatos személyes fejlődést, megfelelő önismeretet, tudatos kommunikációt, őszinteséget gondolja családi alapnak, a szerepek megértése, felvállalása és képviselete mellett. Önismeret része az is, hogy tudom, hány szerepben, milyen súllyal vagyok jelen a hétköznapokban és a családon belül is tudom, hol a helyem. És azt alázattal betöltöm. A patchwork család harmóniájához elengedhetetlen az alázat. Például, hogy alázattal el tudjam foglalni a második férj vagy második feleség helyét és ott ezen a második helyen tökéletesen jól érezzem magam. Mert tudom, hogy azért lehetek ott, azon a kitüntetett második helyen, mert az első helyen lévő házastárssal valami nem volt jó, nem működött.

Összefoglalásképpen elmondható, hogy épp annyi figyelem, tudatosság, önismeret, tisztelet, megértés, erőszakmentes kommunikáció, alázat, elengedés szükséges a második házassághoz is, mint az elsőhöz. Arra is megvan minden esélyünk, hogy boldogabbak legyünk, mint korábban, ha tudjuk, mit hibáztunk az első házasságunkban, és megpróbálunk javítani azon, ami bennünk fejlesztésre szorul. Azt tartsuk mindig szem előtt, hogy bármilyen konfliktusról, kapcsolatról, új családépítésről legyen is szó, másokat nem tudunk változásra bírni, de magunkat mindig, és ez éppen elég ahhoz, hogy derűs és harmonikus életet élhessünk.

 

Montorffy Letti

író, coach, életvezetési tréner