Csigaház

A Csigaház Blog saját tapasztalatokon alapuló életbölcseleti írások gyűjteménye.Támogathat és erősíthet abban, hogy a magad értelmével találj rá mindarra, ami neked a legjobb.

Montorffy Letti

 

Montorffy Letti író, coach, felnőttképzési szakember bölcseleti írásai elsősorban azokhoz az emberekhez szólnak, akik úgy döntenek, hogy sorsuknak nem elszenvedői és reagálói lesznek, hanem a lélek erejével és a szív bátorságával a változás útjára lépnek. Kockáztatnak és nem félnek a szenvedéstől, rosszakaróktól és kicsinyes hitetlenkedőktől. Elindulnak, mert pontosan tudják, hogy a fejlődés és a változás csak úgy jöhet létre, ha előbb saját maguk változnak. Éretté teszik szellemüket, lelküket, jellemüket, hogy teljesebb, derűsebb és harmonikusabb életet élhessenek.

 

 

Tükörtartás avagy csak az ego játszmázik...

Ha túl gyakran mondod másnak, hogy találja meg önmagát, akkor ideje tükör elé állnod és mélyen belenézned abba, mert meglehet, hogy épp te vagy az, aki elvesztette a legbensőbb, igaz valójához vezető utat.

A tükörtartás nem azt jelenti, hogy pontosan azt tükrözzük vissza a másiknak, amit ő mutat nekünk. Aki ezt teszi, az képtelen elviselni azt, amire a másik ember figyelmezteti. Szeretetből, fájdalomból, indulatból vagy bármi más okból de rávilágít arra, amit a másik nem akar látni, ezért támadásnak, gőgnek, ámokfutásnak, hamisságnak és a személye elleni árulásnak éli meg a nyílt őszinteséget. Elkezd védekezni és durván „visszaküldi a feladónak a teljes csomagot.”

A valódi szeretetben nincsenek játszmák. Szenvedélyek és indulatok vannak, mert az igazság mindig láttatni akar de játszmák nincsenek. Csak az ego játszmázik, a szív, a szellem és a lélek sosem.

A tükörtartás nem visszatükrözést jelent, mert nem az a cél, hogy a saját igazunkra bizonyosságot szerezzünk, és a másik embert megalázzuk és megvakítsuk, hanem az, hogy segítsünk tisztán látni.

 

Fotó:Molnár Péter

Utolsó perc a sötétségből

Egy barátom nemrég azt mondta, hogy minden nyárban eljön az a pillanat, amikor megérzed benne az őszt. Sétáltunk a Duna parti kavicsokon de lábunk alatt már zörgő, sárga levelek is zenéltek. Beszélgettünk. Mindenről. Szerelemről, fájdalomról, boldogságról, csalódásról, örömről. Olyan férfi volt ő, akivel a csend nem volt kínos üresjárat. Tartalma, mélysége volt a csendnek. Gondolat volt a hallgatásunkban is. Azon a délelőttön sok minden lebegett a víz felett a nyár végi napfényben, és ott volt ez a remek gondolat is. Azóta gyakran eszembe jut, mert az igaz és szép gondolatok selyemmel díszítik a lelked, és ezeket a simogató szalagokat bármikor felidézheted magadban, hogy átkösd vele a szíved. Ha valami nagyon fáj, akkor jönnek a barátok és a selymek és egy gondolat, ami arra késztet, hogy tovább merengj és összegezz, átértékelj.  A kedves szavak ereje hatalmas. Úgy zúdul lényed legmélyére, mint egy vízesés, de ebben már nincs félelem. Ez az erő nem sodor el, mert az ölelő szavakból mindig a bizalom ereje árad. Oda visz, ahol nincs árulás, ahol képesek megérteni elfogadni, befogadni, amit adsz, és te is képes vagy a megértésre és a szeretet legmagasabb szintjén rezegsz.

Minden nyárban eljön az a pillanat, amikor megérzed benne az őszt, ahogyan minden kapcsolatban is eljön az a pillanat, amikor megérzed, hogy nincs tovább. Lejárt az együtt, a mi, a veled mágiája. Kivétel nélkül mindig mindenki megérzi ezt. Ott abban a kedvesen simuló pillanatban kellene egymás kezét elengedni és őszintén kimondani, amit addig elhallgattál, mert az első jel mindig szelíd, nem akar mást csak azt, hogy tisztán láss. Szeretve figyelmeztet, hogy lépj, és ha mégsem teszed meg, akkor egyre fájdalmasabb üzeneteket kapsz.

Leültünk a parton és tovább beszélgettünk. Szerettem benne, hogy kérdeznem sem kell, elmondja mit gondol, még a kérdéseimet is tudja. Ez a barátság.

- Egy idő után rá fogsz jönni, hogy pontosan a lehetetlenig vittél el valamit, aminek a létezését csak te láttad. Végül így adták a tudtodra Odafent, mert a kisebb fájdalmakból nem értettél. Szívem, kicsi eltolódással, de ugyanazokon megyünk át, és még sokan mások. A hónap dolga az igazság, a végső elengedés és az új befogadása. Légy hálás ennek az embernek, mert levette a terhet a válladról, és ezzel a csúnya csomaggal most végre megadta neked a végső lökést ahhoz, hogy vissza se nézve tudj elszakadni tőle, elengedd a vágyad, ami szerinted ez a kapcsolat lehetett volna, és végre nyithatsz az újra. De most még gyász van, düh és gyűlölet. Én végigmentem mindezen. Hidd el ez már nem tart sokáig. Utána béke jön és lehetőségek. Türelem. Szeresd magad és légy türelmes magadhoz!

Mosolyogtam és közben arra gondoltam, hogy az a pillanat, az utolsó, mindig ott van mindenben, ahogyan az első is. A legegyszerűbb dolgokban is. Az éjszakának is van egy olyan pillanata, mielőtt áttöri fénnyel a hajnal, ami az utolsó perc a sötétségből. A barátságokban is mindig van egy pillanat, amikor rádöbbensz, hogy barátoddá vált valaki vagy épp ellenkezőleg, elvesztetted, mint barátot. Azt a pillanatot, az igazság legelső pillanatának is nevezhetnénk, mindig megérzed benne, mit kellene tenned. Azt is látod, hogy ott és akkor dönteni kellene, mert ha a felismerés pillanatát elnyújtod a lehetetlenségig, akkor később még nagyobb fájdalom vár. Gyász nélkül lehetetlen továbblépni, elengedni és újrakezdeni.  Az életnek nincs egyetlen olyan pillanata sem, amit meg lehetne úszni, mert az élet nem erről szól. Ha kikerülsz valamit, amivel szembe kellene nézned, később más formában, más helyzetben, más emberektől újra eléd kerül. Az élet nem hagyja, hogy a feladataidat megoldatlanul hagyd. Néha évtizedek is eltelhetnek, mire újra visszakapod azt, amivel dolgod van. Nem számít mekkora kerülőt tesz, újra megérkezik hozzád, mert az élet nem felejt.

 

Fotó:Molnár Péter

Szibériai tigris a Dunában

 

Álltam a vízben. Köröttem fürdőzők és csónakok halk morajlása döngicsélt. Talpam alatt az iszap jótékonyan simult az ujjaim közé. Mélyen úsztam a semmiben. Minden gondolatom ott lebegett a Duna hullámaiban a ragyogóan kék ég alatt.....a semmi állapotába érve éred el a teljes békét és nyugalmat. A katarzis hamvaiból születő semmi, az az állapot, amikor lelked poklát és mennyországát is megélted már és túlléptél mindezen. A semmi békés fonataiban nem számít semmi, mégis benne van a létezés varázslatos csodája és a hála. A semmiben lenni kegyeletteljes állapot.

Néztem a Dunán evező férfit, aki asszonyát vitte a vízen. Ült a csónak orrában és büszkén evezett, ki tudja már hány éven át és a nő, csak ült és élvezte urának édes uralmát, kezét a hűs vízben lógatta és csorogtak lefelé az áramlattal. Mellettem egy kislány fürdött a vízben, a gyermekek időtlen és mindent gyógyító mosolyával.

- Láttad, hogy valami felugrott?- kérdezte tőlem csilingelő hangján

- Felugrott valami? Nem, nem láttam...-mondtam és örültem, hogy ez a kislány egyetlen kérdésével kiemelt abból a tompa mélységből, ahol épp voltam és visszahozott a jelenbe. - Lehet, hogy egy hal volt- mondtam az angyalkának

- Nem, nem hal volt- ingatta a fejét teljes bizonyossággal - Szerintem egy szibériai tigris lehetett...

Elmosolyodtam és közben arra gondoltam, hogy ebben a gyermeki valóságban kellene élnie minden felnőttnek, ahol még akár az is megtörténhet, hogy a Dunából egy szibériai tigris ugrik fel. A kislány látta ezt, és amikor ez történt, ott voltam én is. A gyerekek érzékenysége páratlan. Ha ugyanezt a szenzibilitást, fantáziát egy felnőttnél tapasztaljuk, azt mondjuk rá, hogy bolond és elvesztette a realitás érzékét.

- Téged hogy hívnak? - szakította félbe a gondolataim újra

- Lettinek és Téged?

- Szandi vagyok.

Nagyon nagy melegség töltötte el a szívemet. Jött egy kislány, talán egy angyal, és emlékeztetett, hogy történhet bármi, soha ne felejtsem el.... az vagyok, aki láthat egy szibériai tigrist felugrani a Dunában...

A bátorság ára

Előfordul az életben, hogy fel kell vállalnod olyan döntést is, amivel mások haragját és ellenszenvét kiváltod. Fel kell vállalnod, talán azért is, mert átmenetileg a teljes igazságot valaki vagy a saját magad, a lelked védelmében nem mondhatod el.

Ennek pedig ára van. Mert ilyenkor fel kell vállalnod azt is, hogy ezért mások megaláznak, megvetnek, elfordulnak tőled, bolondnak vagy érzéketlennek tartanak, és kevesebbnek fognak gondolni annál, mint amennyit valójában érsz.

Ha bátor vagy, félig nem lehetsz bátor csak egészen. A bátorság mindig sok fájdalommal jár de az egyetlen járható út. Mindig megmutatja, kik azok, akik igazán szeretnek és ismernek.

 

Fotó:Mészáros András

Álmai piros kabátja...

Elindul a szeretet áradás, beindul a vonzalom és lüktet minden porcikád. Azután múlnak a napok és egyre jobban erősödik, húz lényed mélyébe valami titokzatos vonzalom. Azután szép lassan beléd ömlik a felismerés. A rádöbbenés, hogy szereted, és ő az egyetlen ember, aki mellett meg tudsz pihenni, fel tudsz oldódni. Mert kell ez a mindenbe beleivódó csoda, kell a szerelem, kell álmaid piros kabátja, ami mindig is rád várt abban a körúti kirakatban.

De tudjuk-e mi a szerelem és tudjuk-e hány arcát képes megmutatni és tudjuk-e mitől függ, hogy éppen melyiket tárja fel előttünk. Mert ezek nem álarcok. Tükröződések. A nő is, a férfi is a mellette lévő párját tükrözi vissza, és minél hosszabb ideig tart a tükröződés, annál stabilabban épül egymásba a két ember tükörképe Még csak akarás sem kell ehhez. Ahogyan beszövöd magad a másik lelkébe, azonnal megkezdődik a tükröződés, és évek, évtizedek alatt megszokássá válik.  Az elválásnak számtalan oka lehet. Talán  már nem akartok egymásban tükröződni vagy éppen az egyikőtök nem akarja azt a tükröződést, amit a másik mutat. Nem akarja azt a tükörképet látni, amit a másik lelkében lát önmagáról, mert nem tud azonosulni azzal a képpel és tovább lép.

Ha valakinek nincs párja, olyan embert vonz, aki megvalósulásának következő állomása lehet. Aki szenvedni akar, olyan mellé sodródik, aki mélyre húzza, aki gondoskodni akar, felnőtt testben élő kisfiút vagy kislányt vonz, aki szenvedélyt akar, annak a jeleit veszi észre, aki parazsat tart a tenyerében. Szelektív látásunk, hallásunk, érintésünk van, amikor szeretni indulunk. Pedig ennél sokkal fontosabb lenne a megfelelő önbecsülés és hit. Hit önmagadban, hogy amit képes vagy adni, ahogyan képes vagy szeretni, az a másiknak elég. Nem kevéssé vagy éppen, hogy csak elegendő, hanem a maga csodálatos teljességében és pompájában pont úgy jó, ahogyan adod. Menthetetlen egy olyan kapcsolat, amelyben a másik nem hiszi el, hogy minden hibájával és gyengeségeivel együtt szerethető. Lehetetlen egy ilyen embert meggyőzni arról, hogy érdemes arra a mély és erős szerelemre, amit a másik képes adni. Mert ő nem akar jobb lenni. Kishitű volt tegnap és kishitű lesz holnap is. A jelenben meg azokat kapcsolatokat fogja előnyben részesíteni, amelyek méltatlanok hozzá és ellöki magától azt, aki kihúzhatta volna kishitűségének mocsarából. Aki nem nyújtja feléd a karját, hogy megfogd a kezét, azt nem tudod megmenteni.

Önmagában az egyik fél hite, szerelme, szeretete, szenvedélye és odaadása kevés. Egymásból kellene táplálkozni, egymást kellene felfelé emelni, nem elfáradva, nem feladva. Az érettség legmagasabb foka, amikor már tudod, hogy szeretni nehéz. Aki ezt nem tudja, pánikszerűen elmenekül, belemenekül más valamibe; ivásba, alkalmi kapcsolatokba, munkába, szórakozásba. Mert a menekülés nem mindig konkrét fizika elhagyást jelent. Amikor elkezdődnek a problémák megijed az érzéstől, hogy szeretni nehéz. Nem egy napig, nem egy hétig, nem két évig, egy életen át.

Az erősebb mindig próbál segíteni a másikon de aztán eljön a nap, amikor elhagyja a párját, mert belátja, hogy a másik azért nem hisz a szerelmük erejében, mert magában sem hisz. Nem hisz a saját érzéseinek erősségében és a hűségében. Nem hisz a saját templomában. Az ilyen ember hátára nem lehet szárnyakat tenni. Izgatja ugyan a szárnyalás lehetősége de igazából sosem akar a másikkal repülni. Olyat fog találni, aki mellett sajnálhatja magát, aki mellett süllyedhet. A megszokott érzéseket keresi.

A másik menthetetlen kapcsolat épp ennek az ellenkezője, amikor valakinek az önértékelése, önbecsülése több, mint amennyit valójában ér, mint amennyire képes volt megvalósulni. Az öntelt ember szerelme harcos szerelem. Mindig mindenben igaza kell, hogy legyen. Számára a szerelem akkor izgalmas, ha van benne csatározás. Az élteti, hogy képes legyen a másikat meggyőzni a saját igazáról. Amíg egy vita során benne izzik az energia és kiverné a biztosítékot is, úgy vibrál az egész lénye, addig a másik fél elfárad és teljesen lemerül ebben a csatában. Az öntelt ember szerelme általában hamis. Azt képzeli, hogy szeret, miközben csak győzedelmeskedni akar a másik felett. Maga alá rendeli a párját, mert csak legyőzve képes átélni azt a mámort, amelyben érezheti, hogy több és különb a másiknál. A kishitűség és az önteltség is álca. Nem valós. Hamis. Mindkét attitűd takarni akar valamit.

A kishitű gyakran szabotálja a kapcsolatot, úgy tesz, mintha ő méltatlan lenne a másikra, gyakran el is hangzik az a mondat, hogy én nem vagyok méltó a te szerelmedre és nálam jobbat érdemelsz. Azután visszahúzódik és nem keresi a másik társaságát. A másik kezébe, lelkébe, szívébe adja át a döntés felelősségét.Az öntelt kérdez és szónokol és annyit beszél, hogy a másik ebbe testileg, lelkileg belefárad. Azután diadalt arat felette és lenézi mert kevesebbre tartja saját magánál. Végül tovább áll. Ha szadista vagy uralkodó hajlamú benne marad a kapcsolatban, csak azért, hogy a másikat gyötörje.

A kishitű és az öntelt ember soha nem lesz békés és kiegyensúlyozott, mert saját magával szemben is etikátlan. Amíg nem tisztul, áramlik, emelkedik az önfejlődése és nem csömörlik meg saját valótlan és hazug énjétől, addig senki és semmi, még a legmélyebb, legbátrabb, legőszintébb szerelem sem tudja megmenteni. Álmai piros kabátja örökre a kirakatban marad...