A rovatban a legújabb Montorffy-versek olvashatóak, 2011-től kezdve.
Amelyek csak itt, a Csigaház Blogon jelentek meg Lélektestű dekoltázs címen.
Fotó:Karádi Bad Zoltán
Küszöbre vetett szavakkal
Ébredek a tél- hajnallal
A hó jön visszavonhatatlan
Élettel leptem meg magam
Fotó:Karádi Bad Zoltán
A folyóparton ma vízre tettem egy tavaszt
Egy régi nyárból is papírsárkányt hajtogattam.
Hagytam repülni, mert szent a szabad akarat.
Tudod, zokogtam újra és mindenki látta,
Nem bántam. Miért kellene megfelelnem
Titkot rejtő, hamis elvárásnak?
Már nem fáj, ha nem érted, miért
Járok feltárt mellkassal s mutatom azt,
Amit érzek, soha nem azt, amit látnod kéne.
Tudom, hogy zavarba ejt ez a lélektestű,
Törékeny dekoltázs ahogyan másokat, akiknek
Rejtegetni való minden lélek misszió.
Csak az övék a sok babusgatott
Fájdalom, mint számmal jelölt személyes tulajdon.
Látod, minden gyilok ellenére ezért tudok
Mosolyogni mégis és nem várok csodát,
Hiszek a csodában s kergetem a felleget
Így határoztam mióta először kimondtad: szeretlek
Ősz van és belehalok de szárnyam nő újra - erre gondolj!
Vedlésem lapjai színesek, mind áldott mesék
Kérlek Téged, ne félj...
Könny nincs egy pillámon se.
Foggal szorítom, harapom ezt az októbert.
Az élet mély. Igenlem újra hanyagul
Magasba dobott combjaimmal,
Laza lélekkel, gyökerek fölött
Erotikánk füstje nyög, liheg a nyakamba.
Azt hiszem, ráhagyom azt a telet is
Valaki másra, aki még nem szabad...
Fotó:Karádi Bad Zoltán
Áldott ágak elhagyott fészke
Gyászollak századszor
Gyökértelen fának tetejében
Elnémult az érdes, éjvégi ködben
A vörös, fekete és fehér
Párbeszéd a sötétben...
Fodrot, álmot
Körém szabott poklot,
Sámánok bájitalát
Tejfehér hajnalban egy kiáltást...
Talpam nyomát, lelkem grafit porát
Ajkam szőlőjének
Olajos, vérdallamú borát...
Zilált záporok derűs zengését
A mában. Hitem, erőm és vágyam.
Picinyke hangok szimfóniáját,
Csipke szédületet, horizontot, napnyugtát.
Mindent.
Kifosztott és gazdag vagyok.
Az utolsó vajúdó pillanat
Lehelet-párnák hálójába akadt...
Fotó:Karádi Bad Zoltán
Csak ülök egy üres széken és
Nézem, ahogyan az Ég
Rám dobálja csillagjait
Élük felhasít és
Lelencnek álmodott lelkem
Ma újjászületik, miközben
Mennyei szférák zenéje húz
Lassuló szívveréssel
Egy másik létbe
Ahol már otthon vagyok.
Kép: Maarten Baase / Empty chair