Csigaház

Boldog szíveket, 2019!

Ma, az év utolsó napján arról írok, ami a legfontosabb késztetésünk a jóságra, a szépségre, változtatásra és a változásra és ez pedig nem más, mint a szerelem. Nem arról írok most, amit egy konkrét személy iránt érzel, amitől felrobban az agyad, a tüdőd és a zsigereid is és minden gondolatod simogatja a lelked. Hanem arról, ami ez előtt van. Arról az állapotról, amiben képessé váltál arra, hogy megnyisd magad a szerelemnek. Mert ezzel kezdődik minden. Ha ez a megnyílás nem történik meg, akkor a teljes életed is elmúlhat úgy, hogy azt hitted szerelemben vagy, pedig csak vonzódásban, vágyakozásban, kötődésben, függőségben voltál. A szerelmet, mint tudást nem lehet tudni, hagyományos értelemben nem tanulható. Ezért a kizárólag fejben élők („az eszesek”) ritkán találkoznak a szerelemmel. Saját döntésük okán a szívüket a fejükben hordják. Nincs helyén a szívük, s a szív sajátja, hogy csakis a saját helyén válik képessé arra, hogy megmutassa minden arcát és feltárulkozzon, kinyíljon.  Az „eszesek” mindent racionálisan szeretnek megközelíteni, hogy számukra mi éri meg és mi nem, mi logikus és mi nem, mi bizonyítható és mi nem. Mi az, ami normális és mi az, ami abnormális. Szeretik a tiszta és világos kérdéseket még jobban az egyértelmű, logikus válaszokat. Számukra ez adja a biztonságot. A szív talaja ingoványos. Félelmetes hely, mert a szív útja semmilyen önáltató, önbecsapó hazugságot nem bír el.  Aki felkészülés, (önismereti) tapasztalás nélkül beleveti magát a saját szívébe, az valóban elsüllyedhet. Az „eszesek” is választottak valahol, valamikor, valamilyen hatásra. Egyszer kinyitották a szívüket és megsérült, elárvult, fájt és talán akkor, azon a napon úgy döntöttek, hogy ez a szenvedés nekik többet nem kell. Több életen, leszületésen át sem! Talán, csak a kínt látták benne, mert logikusan csak az látható. Megértem őket, onnan, abból a nézőpontból, ahol ők állnak és látnak. Onnan ez valóban logikus és nyilvánvaló döntés.

Megértem és szeretem az „eszeseket”. Annak ellenére, hogy én más oldalon állok. Lassan 49 éve.

Megszerettetni valakivel a saját szívét, megmutatni erejét, ragyogását és kinyitni az őt körülvevő világ számára, ez lett itt és most a feladatom, ezért jöttem. Számomra a 2018. év legnagyobb tanítása ez: megérteni és elfogadni a feladatom.

Hová tetted a szíved? Ezt kérdezem tőled 2018 évének utolsó napján. Mert, ha szíved nem tetted a helyére, önismerettel, ítélkezésmentességgel, hittel, bátorsággal akkor marad a gyorsan kielégíthető és hamar elillanó ösztön a SZERELEMBŐL fakadó színtiszta vágy helyett. Azért írtam a szerelmet csupa nagybetűvel, mert itt a teljes élet szeretetéről írok. Mindennek szerelméről, ami az életben van, arról is és főleg arról, ami az életben a sötét oldal, a fájdalom, a hiány, a félelem, a függőség. Ezeket kell a legjobban szeretned ahhoz, hogy a szerelem teljessége valóságossá válhasson benned.

Az élet iránt fellobbanó szerelem főúri előszobája az emberek, különösen egy bizonyos ember iránt érzett igazi, mély, olthatatlan szerelemnek. Ha ezen a hosszú előszobán nem mész végig, nem járod be minden zegét-zugát, nem tudsz eljutni a fényes bálterembe se.  

…ahol a nyitott ablakokon és ajtókon árad befelé a magnólia illatú szél, hófehér organza függönyök repkednek és mindenki táncol…

És micsoda tánc ez! Mert ebben a csodás bálteremben olyan nők és férfiak táncolnak, akik ismerik, szeretik, érzik a szívüket. Hallják a hangját és nem félnek hallani ezt a hangot. Pontosan tudják azt is, mikor használják az agyukat, a logikát, az észt és mikor a szívüket, mert mindkettőre szükség van az egyensúlyhoz. Az ajtókat minden irányból ki kell tárni.

A küszöb nem akadály, nem gát, csupán az, ami. A küszöb, amit át kell lépni…

Boldog szíveket, 2019!

Szeretettel: Letti