Előfordul, hogy megsértjük mások lelkét. Szavakkal vagy tettekkel. Ezeknek a bántalmazásoknak egy része nem tudati szinten zajlik. Nem akarjuk megbántani a másikat, mégis megtesszük. Hitrendszer, családi vagy társadalmi norma szerint osztjuk az észt, az egyedüli igazságot. Azt, ami számunkra az, és közben elfelejtjük, a másik embernek más igazság égett több életen át az életébe. Te a tiédről hiszed azt, hogy az egyedüli jó és valóságos, ő pedig az övéről gondolja ugyanezt. És akkor elindul a játszma. Mindegy milyen kapcsolatról van szó, baráti, szerelmi, családi, munkahelyi vagy másféle kötelékről. Ilyenkor a hitrendszered irányít téged, és tanult minta szerint cselekszel. Nem te vagy az irányító. Nem gondolkodsz, nem mérlegelsz, nem hallgatod meg a másikat vagy ha meg is hallgatod őt, nem hallod meg, amit valójában mondani szeretne. Hiszen azonnal lefordítod a mondandóját a saját nyelvedre, ami számodra érthető. A te bevésődéseidnek nincs másra füle, nincs másra szeme csak arra, amiben hiszel. Vakon.

Úgy viselkedsz ilyenkor, mint valami robot. Valaha, egyszer régen, szép apád kigondolt egy programot, amiről teljes hittel és meggyőződéssel azt gondolta, hogy az helyes és jó, és generációkon keresztül örökítette, és te, aki ma e szerint a hitrendszer szerint élsz, azt gondolod, amit ő. Helyes és jó, mert már nagyapád és apád is e szerint élt, és mások gondolják helytelenül.

Minden hittel, ami vak, süket és makacs, rátaposhatsz olyan emberek lelkére, akik azért léptek az életedbe, hogy segítsenek neked. Segítsenek, például azzal, hogy mutatnak valami mást vagy épp rávilágítanak a gondolatmeneted hiányosságaira. És te megbántod őket, mert az örökölt hitrendszerrel csak azt látod, amit tanultál. Közben pedig senki nem állít eléd korlátokat, hogy tanuljál valami mást is. Olyat, amit eddig nem használtál, mert azt gondoltad, nincs rá szükséged. Például kedvességet vagy diplomatikus fogalmazást, türelmet, vagy azt, hogy hogyan fejezd ki az érzelmeidet duzzogás nélkül vagy bármi mást. A tanulás nem egyszeri, és nem végérvényesen lezárt folyamat, de rugalmasság és alázat nélkül nem tudsz újat befogadni, megérteni, alkalmazni és átvenni az irányítást a hitrendszereid fölött.

Előfordul, hogy megsértjük mások lelkét. Szavakkal vagy tettekkel. Tudatosan, szándékosan teszünk valami olyat, amivel megbántjuk. Azért, hogy bántsuk. Pontosan tudjuk, hogy mivel tudunk fájdalmat okozni, és megtesszük. Miért? Ebben az esetben is a hitrendszerek irányítanak minket? Vagy ez valami más? Hiszen tudatosan és szándékosan bántunk, ami gonoszságot feltételez.

A „gonosz én” is lehet egy átörökített hitrendszer része?

Egyáltalán miért bántunk tudatosan, ha pontosan tudjuk, hogy azzal, amit teszünk fájdalmat okozunk a másiknak? És előfordul, hogy nem is egyszer, hanem többször is sebet vágunk a lelkébe, pedig tudjuk, hogy ez a másiknak mennyire fáj. Mégis megtesszük.

Ez is tanult minta? Vagy csupán hagyjuk, hogy a gonosz énünk átvegye az irányítást? Létezik egyáltalán „gonosz én”? Milyen eredményt várunk attól, amikor tudatosan bántunk? Nem gondoljuk át, hogy ezzel a szándékosan elkövetett bántalmazással mekkora kárt teszünk a másikban, magunkban és a kapcsolatban is? Bizonyára nem, hiszen ha megtennénk, soha senkit sem bántanák meg előre megfontolt, rossz szándékkal.

Mi ennek a bántalmazásnak a lényege? Mit érzünk ilyenkor? Milyenné válik közben a lelkünk? Azt gondoljuk, hogy megbántottál, ezért megérdemled, hogy te is ugyanazt a fájdalmat kapd vissza, amit nekem okoztál? Istent játszol, és a másik fölé helyezed magad, és azt gondolod, hogy a lehetőség egyben jog is arra, hogy megtorold a sérelmeidet.

Látszólag te irányítasz. Valójában pedig a harag, a sértődöttség vezeti minden cselekedetedet. Alárendeled magad annak, ami rossz és rombol.

Mindegy, hogy tudatosan vagy akaratlanul teszel valamit, az irányítás egyetlen esetben kerülhet vissza hozzád.

Ott és abban a pillanatban, amikor elhagyod a felsőbbrendűséged, a mindent tudásodat, konokságod, a makacsságod, és elkezdesz nyitni arra a másra, amit eddig nem értettél, megvetettél, idegennek véltél vagy nem tartottál fontosnak.

Ott és abban a pillanatban, amikor elkezdesz szeretni.

Amikor bátran és alázatosan kitárod és feltárod a lelked, és elkezded átölelni legigazabb, legjobb önmagad!

Ott, és abban a pillanatban te leszel életed vezetője...

Kép forrása: pinterest.com

fShare

Tweet