Csigaház

Utolsó perc a sötétségből

Egy barátom nemrég azt mondta, hogy minden nyárban eljön az a pillanat, amikor megérzed benne az őszt. Sétáltunk a Duna parti kavicsokon de lábunk alatt már zörgő, sárga levelek is zenéltek. Beszélgettünk. Mindenről. Szerelemről, fájdalomról, boldogságról, csalódásról, örömről. Olyan férfi volt ő, akivel a csend nem volt kínos üresjárat. Tartalma, mélysége volt a csendnek. Gondolat volt a hallgatásunkban is. Azon a délelőttön sok minden lebegett a víz felett a nyár végi napfényben, és ott volt ez a remek gondolat is. Azóta gyakran eszembe jut, mert az igaz és szép gondolatok selyemmel díszítik a lelked, és ezeket a simogató szalagokat bármikor felidézheted magadban, hogy átkösd vele a szíved. Ha valami nagyon fáj, akkor jönnek a barátok és a selymek és egy gondolat, ami arra késztet, hogy tovább merengj és összegezz, átértékelj.  A kedves szavak ereje hatalmas. Úgy zúdul lényed legmélyére, mint egy vízesés, de ebben már nincs félelem. Ez az erő nem sodor el, mert az ölelő szavakból mindig a bizalom ereje árad. Oda visz, ahol nincs árulás, ahol képesek megérteni elfogadni, befogadni, amit adsz, és te is képes vagy a megértésre és a szeretet legmagasabb szintjén rezegsz.

Minden nyárban eljön az a pillanat, amikor megérzed benne az őszt, ahogyan minden kapcsolatban is eljön az a pillanat, amikor megérzed, hogy nincs tovább. Lejárt az együtt, a mi, a veled mágiája. Kivétel nélkül mindig mindenki megérzi ezt. Ott abban a kedvesen simuló pillanatban kellene egymás kezét elengedni és őszintén kimondani, amit addig elhallgattál, mert az első jel mindig szelíd, nem akar mást csak azt, hogy tisztán láss. Szeretve figyelmeztet, hogy lépj, és ha mégsem teszed meg, akkor egyre fájdalmasabb üzeneteket kapsz.

Leültünk a parton és tovább beszélgettünk. Szerettem benne, hogy kérdeznem sem kell, elmondja mit gondol, még a kérdéseimet is tudja. Ez a barátság.

- Egy idő után rá fogsz jönni, hogy pontosan a lehetetlenig vittél el valamit, aminek a létezését csak te láttad. Végül így adták a tudtodra Odafent, mert a kisebb fájdalmakból nem értettél. Szívem, kicsi eltolódással, de ugyanazokon megyünk át, és még sokan mások. A hónap dolga az igazság, a végső elengedés és az új befogadása. Légy hálás ennek az embernek, mert levette a terhet a válladról, és ezzel a csúnya csomaggal most végre megadta neked a végső lökést ahhoz, hogy vissza se nézve tudj elszakadni tőle, elengedd a vágyad, ami szerinted ez a kapcsolat lehetett volna, és végre nyithatsz az újra. De most még gyász van, düh és gyűlölet. Én végigmentem mindezen. Hidd el ez már nem tart sokáig. Utána béke jön és lehetőségek. Türelem. Szeresd magad és légy türelmes magadhoz!

Mosolyogtam és közben arra gondoltam, hogy az a pillanat, az utolsó, mindig ott van mindenben, ahogyan az első is. A legegyszerűbb dolgokban is. Az éjszakának is van egy olyan pillanata, mielőtt áttöri fénnyel a hajnal, ami az utolsó perc a sötétségből. A barátságokban is mindig van egy pillanat, amikor rádöbbensz, hogy barátoddá vált valaki vagy épp ellenkezőleg, elvesztetted, mint barátot. Azt a pillanatot, az igazság legelső pillanatának is nevezhetnénk, mindig megérzed benne, mit kellene tenned. Azt is látod, hogy ott és akkor dönteni kellene, mert ha a felismerés pillanatát elnyújtod a lehetetlenségig, akkor később még nagyobb fájdalom vár. Gyász nélkül lehetetlen továbblépni, elengedni és újrakezdeni.  Az életnek nincs egyetlen olyan pillanata sem, amit meg lehetne úszni, mert az élet nem erről szól. Ha kikerülsz valamit, amivel szembe kellene nézned, később más formában, más helyzetben, más emberektől újra eléd kerül. Az élet nem hagyja, hogy a feladataidat megoldatlanul hagyd. Néha évtizedek is eltelhetnek, mire újra visszakapod azt, amivel dolgod van. Nem számít mekkora kerülőt tesz, újra megérkezik hozzád, mert az élet nem felejt.

 

Fotó:Molnár Péter